Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere távozik a kormányból, Lázár János pedig újra miniszteri pozíciót kaphat - derült ki a kormányalakításról a Népszavához érkező hírekből.

Ezek szerint szinte biztosra vehető, hogy a kormányfő a kulcstárcák – a belügy, a pénzügy, a kancellária – vezetőivel már meg is állapodott. Eszerint a hamarosan 74 éves Pintér Sándor elvállalt újabb négy év miniszterséget.

Varga Mihály is marad pénzügyminiszterként, bár az ő tárcájának kevesebb funkciója lesz a korábbinál - a következő ciklusban a pénzügyi tárcának elegendő lesz a költségvetéssel és az adóügyekkel foglalkoznia. A gazdasági stratégia, az energetika, a fejlesztések koordinálása egy új tárcához kerülhet, e terület irányítására a kiszivárgott információk szerint a miniszterelnök a gazdasági tanácsadóját, Nagy Mártont látná szívesen.

A napilap informátorai szinte biztosra vették, hogy Gulyás Gergely marad kancelláriaminiszterként a kormányban, Orbán Viktor miniszterelnök pedig a választás utáni sajtóértekezletén maga nevezte meg fix pontként Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert. Ugyanezen a sajtótájékoztatón a miniszterelnök Lázár Jánossal kapcsolatban úgy fogalmazott: nem zárja ki, hogy visszatérjen a kormányba. Ezt majdnem biztosra lehet venni. Számára formálódik egy új tárca, ami az agráriummal, az élelmiszeripari fejlesztésekkel és kiskereskedelemmel foglalkozna.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) várhatóan nem marad egyben a következő ciklusban. Az oktatást, az egészségügyet, a kultúrát, a sportot magába ölelő mamut 2010-ben kapott közös minisztert, ám eddig nem sikerült egyetlen vezetőjének sem kellően átlátni, hatékonyan irányítani az összes ide tartozó területét.