Megjelent a frissített konvergenciaprogram, amelyből kiolvashatók a kormány legfontosabb makrogazdasági várakozásai. Ez alapján pedig a nyugdíjasok is fontos, a jövőbeli jövedelmi helyzetüket meghatározó információkhoz jutnak - írja a Portfolio.

A költségvetés módosításával idén 3,6 százalékra növekszik az éves nyugdíjemelés mértéke az eredeti 3 százalékról. Ezt követően 2022-ben, 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben is 3 százalékos év elejei nyugdíjemelésben részesülhetnek - derül ki a dokumentumból.

2021-ben és az azt követő 5 évben tartósan 3,5 százalék felett lesz a kormány várakozásai szerint a GDP növekedése, ami automatikusan azt jelenti, hogy a nyugdíjasoknak járni fog a prémium.

2021-ben elkezdődött a 13. havi nyugdíj fokozatos visszaépítése az első heti járandóság februári kifizetésével. 2022-ben, 2023-ban és 2024-ben folytatódik ez a folyamat, így a végére plusz egyhavi jövedelmet kapnak az érintettek.

Az Európai Bizottságnak benyújtott kormányzati dokumentumból az is kiderül, hogy idén a gazdaságvédelmi célú költségvetési kiadások között az egyik legnagyobb tétel (130 milliárd forint) a 13. havi nyugdíj visszaépítésének megkezdése, valamint a nyugdíjprémium kifizetése - írta a lap.