Az első két negyedév eredményét már ismerjük, a kormány meg tudja állapítani, hogy olyan forgatókönyv nem lehetséges hogy az idei növekedés ne érje el az 5,5 százalékot - idézi a Telex a minisztert.

Minden 18 év alatti gyermeket nevelő család mindkét szülője az átlagjövedelem szintjéig a befizetett személyi-jövedelemadóját vissza fogja kapni.

A visszatérítés értékhatára a 2020 decemberi KSH által meghatározott treljes munkaidőben dolgozókra vonatkozó nemzetgazdasági szintű bruttó átlagkereset 12-szerese. A katások a tételesen befizetett adó 25 százalékának visszatérítésére jogosultak. Az érintett kör itt is ugyanaz.

Gazprom-megállapodás

Gulyás Gergely beszélt a 15 éves gázmegállapodásról, melyet az ország a Gazprom orosz gázcéggel kötött. A megkötött szerződés lényegesen kedvezőbb Gulyás szerint, mint a most lejáró: 3,5 milliárd köbméter délről, 1 milliárd pedig Ausztria felől érkezik majd. A miniszter szerint a magyar fogyasztók a 40 százalékát fizetik annak, mint amit a jelenlegi európai árak alapján kellene fizetniük.

Emelkednek a pedagógusbérek

Gulyás elmondta, hogy januárban a béremeléseknek mindenképp érinteniük kell a pedagógusok bérét is. „Valóban, itt van egy feladat, meglátjuk, hogy mekkorát tudunk január elsejével lépni”

A következő ciklus fontos feladata, hogy legyen rendes pedagógusi bérrendezés. Hivatalos döntés nincsen, de az a Fidesz frakciójában is megfogalmazódott, hogy valamilyen szintű béremelés legyen. Kérdésre azt is hozzátette, hogy ha emelés lesz, az az egész szektort kell, hogy érintse.

Nem támogatják tovább közpénzből az Antall József Tudásközpontot

A vizsgálat lezárult, az eredmény szerint a tudásközpont gazdálkodása a törvényi kritériumoknak megfelelt, de olyan kifizetéseket is tartalmazott, ami „a jó erkölccsel nehezen összeegyeztethető”. A kormány ezért nem támogatja tovább az Antall József tudásközpontot - idézi a Telex a minisztert.

Még nyáron indult vizsgálat a szervezet ellen, többek között az intézményt vezető Antall Péter tízmilliós utazásai miatt. Korábban a Direkt36 is írt arról, hogy eddig több mint 4 milliárd forint közpénzzel támogatta az Orbán-kormány a szervezetet, melyet a havi több mint bruttó 4 millió forintot kereső Antall Péter – a néhai miniszterelnök, Antall József fia – vezet. Az intézetnél dolgozik Antall felesége és annak ikertestvére, és a feleség két vállalkozása is szerződésben áll az AJTK-val.