Akadoznak a magyar-orosz gáztárgyalások - erősítették meg a Népszavának kormánykörökből. Moszkva minél hosszabb távú, minél nagyobb mennyiségre vonatkozó, a vevőnek minél szűkebb mozgásteret biztosító megállapodást akar. Miközben orosz részről úgymond már a "hagyományos" 20 éves időtáv 15-re csökkentése is engedmény, Szijjártó Péter ezt látszólag elfogadva felvetette, hogy ezen belül ötévente bármely fél kiszállhatna.

Szijjártó Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel közös sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: jövő hétfőn az ár mellett arról is megpróbál megegyezni Alekszej Millerrel, a Gazprom vezérigazgatójával, hogy a 15 éven belül hol legyen a pluszjel, tehát tíz plusz öt, vagy öt plusz öt plusz öt évre szóljon szerződés. Az ár esetén a magyar fél szerint figyelembe kellene venni, hogy az ú,j déli cső miatt Magyarország elesik az Ukrajna és Szerbia közötti gázszállításokért kapott tranzitdíjtól.

Akármit is építsenek az új, titkos "gázárképletbe", az aligha biztosít a tőzsdeinél olcsóbb beszerzést. A mennyiségek témáját a külgazdasági és külügyminiszter látványosan kerülte. A napilap úgy tudja, az oroszok elfogadni látszanak, hogy az eddigi, akár évi 8 milliárd köbmétert is meghaladó szállításaik után az új megállapodás csak évi 3-4 milliárdot biztosítana.