A végéhez közeledik a nemzeti energiastratégia kidolgozása, a kormány májusban vagy júniusban tárgyalhat róla, s még a nyári szünet előtt a parlament elé kerülhetnek a következő két évtized energetikai fejlesztéseit meghatározó tervek - közölte Bencsik János, a klíma- és energiaügyekért felelős államtitkár csütörtökön, Hódmezővásárhelyen.

A kormánynak az ország energiafüggőségének csökkentéséhez, az energiahatékonyság növeléséhez partnerekre van szüksége - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára Lázár János hódmezővásárhelyi polgármesterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján. lyen partnerek lehetnek az energiatermelő és -szolgáltató cégek mellett az önkormányzatok és más vállalkozások is - tette hozzá. Az önkormányzatok felelősek területükön a távhőellátásért, a közvilágításért, illetve a rájuk bízott intézmények magas színvonalú, takarékos és környezetbarát működtetésért - emlékeztetett az államtiktkár.

Bencsik János követendő példaként említette a hódmezővásárhelyi önkormányzat energetikai területen végzett erőfeszítéseit. Mint mondta, a települések többsége egy-egy részterületet - a megújuló energiaforrások használatát, a közvilágítás korszerűsítését vagy a közintézmények energetikai célú felújítását - választott ki, Hódmezővásárhelyen azonban integrált módon foglalkoznak az energiagazdálkodással, így megsokszorozhatók az elérhető előnyök. A kilencvenes években a város élenjáróvá vált a termálenergia hasznosításában, s ma már az önkormányzati tulajdonú távhőszolgáltató nem csak a lakosságot és közintézményeket, hanem cégeket is ellát meleg vízzel.

A vásárhelyi önkormányzat csaknem egymilliárd forint támogatást nyert el a Környezet és Energia Operatív Program pályázatain. Ennek egyik fontos eleme a közvilágítás korszerűsítése modern ledes technológia alkalmazásával - mondta Bencsik János, hozzátéve: a kormány e beruházás tapasztalatai alapján dönt arról, hogy országosan is támogatja-e a megoldás alkalmazását.

Az önkormányzat uniós támogatással kezdett bele oktatási, egészségügyi és közművelődési intézményeinek a korszerűsítésébe, a fejlesztések során meghatározó szempont az energiahatékonyság növelése - hangsúlyozta Lázár János (Fidesz), polgármester.