Az UKHSA kimutatása szerint az omikron vírusvariánssal megfertőződött embereknek 31-45 százalékkal kisebb eséllyel romlik annyira a közérzetük, hogy szükségessé váljon a kórházak sürgősségi osztályainak felkeresése kivizsgálás céljából, és 50-70 százalékkal kisebb a kockázata omikron-fertőződés esetén az olyan súlyosságú megbetegedés kialakulásának, amely miatt a páciensek ténylegesen kórházi kezelésre szorulnak - idézi az Infostart.hu.

Jenny Harries, az UKHSA vezérigazgatója hangsúlyozta: a vizsgálati eredmény biztató korai jelzés arra, hogy az omikron vírusváltozattal fertőződötteket kisebb eséllyel fenyegeti a kórházi kezelést igénylő, súlyos megbetegedés kockázata.

Hozzátette ugyanakkor: a jelenlegi nagy-britanniai fertőződési esetszám nagyon magas, és ezért alacsonyabb megbetegedési kockázat mellett is jelentős lehet a kórházi kezelésre szoruló páciensek száma. A brit egészségügyi minisztérium csütörtök esti beszámolója szerint az előző 24 órában 119 789 új koronavírus-fertőződést szűrtek ki az Egyesült Királyságban.

Ez eddig a legmagasabb, tesztekkel igazolt napi fertőződési szám a brit koronavírus-járvány kezdete óta. A legfrissebb adatok szerint ugyanakkor a fertőződéses esetek megugrásának üteménél sokkal lassabban emelkedik a kórházi kezelésre szoruló betegek száma, a Covid-19 betegség okozta halálozások száma pedig továbbra is csökken.

A UKHSA csütörtöki jelentése szerint a koronavírus elleni oltás harmadik, hatáserősítő dózisa a beadás után tíz héttel már valamivel kisebb hatékonysággal akadályozza meg, hogy az emberek elkapják az omikron vírusvariánst, a súlyos megbetegedés elleni védőhatás azonban e tízhetes időszak után is robusztus.

Az omikron variáns okozta súlyos megbetegedések kisebb kockázatát jelző UKHSA-vizsgálat jórészt egybeesik több más, hasonló megállapításokat tartalmazó új vizsgálatéval, de az első olyan, amelyet a brit kormány hivatalos egészségügy-biztonsági hatósága végzett el.