Németországban bezárták az éjszakai szórakozóhelyeket, a tömegrendezvények elmaradnak, nem szabad tűzijátékozni és a szilveszteri házibulikban is legfeljebb tíz oltott ember vehet részt. Hasonló korlátozásokat vezettek be egyebek mellett Szlovéniában, Montenegróban, Görögországban, Olaszországban, Indiában és Brazíliában - olvasható a portálon.

A magyar kormány nem követi a példájukat, ezt Orbán Viktor miniszterelnök egyértelművé tette a legutóbbi Kormányinfón. Ennek ellenére több magyar város úgy döntött, hogy nem rendez utcai partit az év utolsó éjszakáján.

Debrecen alpolgármestere, Puskás István az RTL Híradónak azt mondta: idén sem tudnak rendezvényeket tartani a főtéren. Sem tűzijáték, sem pedig egyéb rendezvény nem lesz Debrecenben.

Pécsen csak tűzijátékot rendeznek, Szegeden és Miskolcon pedig még azt sem. Petruskó Norbert, a miskolci önkormányzat szóvivője közölte: idén nem lesznek tömegrendezvények, ehelyett mindenkit arra kérnek, hogy a lehető legkisebb létszámú, bensőségesebb közösségekben ünnepeljék az újévet.

Budapesten hasonló a helyzet, a Fővárosi Önkormányzat sem szervez szilveszteri tömegrendezvényt, de a kerületek természetesen dönthetnek másként. A Vörösmarty téren éjjel 1-ig látogatható lesz a karácsonyi vásár.