Semmilyen vita nincs tudományos körökben a 12-15 évesek oltásáról – mondta a lapnak Duda Ernő virológus, a Szegedi Tudományegyetem professzora. Tudományos körökben nem is ismer olyan embert, aki vitatná, hogy szükség van a gyerekek oltására. A Pfizer hármas fázisú klinikai vizsgálatai márciusban lezárultak, ezután az amerikai és a európai gyógyszerhatóság is jóváhagyta ennek a korosztálynak az oltását ezzel a vakcinával - tette hozzá a szakember.

A kormány ezzel szemben még kivár.

Az Orbán Viktor által labornak tartott Ausztria már döntött, kiterjeszti oltási tervét a 12 éven felüli gyerekekre, és július-augusztusban beadnák nekik a vakcinát, hogy szeptemberben zavartalanabbul indulhasson a jelenléti oktatás.

A közrádióban pénteken a gyerekek oltása mellett érvelt Szlávik János infektológus főorvos is, mondván fogékonyabbak a vírus mutációira, miközben a vakcinázást szinte mellékhatás nélkül vészelik át, és náluk az oltás 100 százalékos védettséget jelent.

Gyermekorvosként nem tudom elfogadni a halogatást

 – reagált a Népszava kérdésére Póta György gyermekorvos, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének néhány hónapja leköszönt elnöke.

Miután engedélyezték az oltóanyagot és van vakcina is bőven az országban,  nehéz lesz megmondani a szülőknek, hogy miért nem oltunk - tette hozzá.

Az indiai mutánssal kapcsolatos tapasztalatszerzésben az európai országok közül Nagy-Britannia élen jár. Náluk már megmutatkozott, hogy ez a mutáns még ott is veszélyes lehet, ahol jelentős az átoltottság. Éppen a gyerekek között alakulnak ki a gócok.