Vasárnapra 698 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid-19), ami jelentős visszaesés jelent a szombati 1198 új beteghez képest. Ezzel Magyarországön 316 060 főre nőtt beazonosított fertőzöttek száma - derül ki a koronavirus.gov.hu kormányzati oldal közléséből.

Elhunyt 96 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 9047 főre emelkedett. Emellett a gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 130 420 fő, az aktív fertőzöttek száma 176 593 fő. Az aktív fertőzöttek 19, az elhunytak 20, a gyógyultak 20 százaléka budapesti.

Kórházakban 6072 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 467-en vannak lélegeztetőgépen. A kórházakban ápolt koronavírusos betegek száma egy nap alatt 69-cel emelkedett, míg a lélegeztetőgépen lévők száma eggyel csökkent az előző napihoz képest.

Egy nap alatt nagyon kevés, mindössze 3292 tesztet végeztek, amelynek továbbra is nagyon magas, 21,2 százaléka bizonyult pozitívnak. A pozitivitási arány több mint négyszerese a WHO ajánlásának, amely szerint a 5 százalék feletti mutató elégtelen mértékű tesztelést jelez, illetve az alatt tartható ellenőrzés alatt a járvány. (Ez az arány viszont ismételten jelentősen meghaladja a WHO maximális határként megszabott 12 százalékos értékét.)

Az oldal szerint eddig Budapesten (60 814) és Pest megyében (39 784) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi Győr-Moson-Sopron (18 481), Borsod-Abaúj-Zemplén (18 076) és Hajdú-Bihar megye (17 999), míg a legkevesebbet Tolna megyében (6092). A lakosságszámra vetített esetszám tekintetében a legfertőzöttebb megyék Vas (10 248), Győr-Moson-Sopron és Nógrád megye (7755), de magas a fertőzöttségi arány Veszprém (12 696) és Csongrád-Csanád megyében (14 393) is. Budapest a lakosságszámra vetített esetek tekintetében közepesen fertőzöttnek számít.

A koronavirus.gov.hu emlékeztet, hogy a veszélyhelyzettel kihirdetett védelmi intézkedések január 11-ig maradnak fenn. A kijárási tilalom szilveszterkor is érvényben lesz.

Új szakaszba értünk

A koronavírus-járvány elleni védekezés új szakaszához érkezett azzal, hogy szombaton megérkezett az első vakcina-szállítmány Magyarországra és megkezdődött az egészségügyi dolgozók oltása. Az öt kijelölt kórházi oltóponton - a Dél-Pesti Centrumkórházba, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetbe, a Semmelweis Egyetem Klinikájára, a nyíregyházi Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházba és a Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Egyetemi Kórházába - vasárnap és a következő napokban is oltják a kórházi egészségügyi dolgozókat.

Az első Pfizer-vakcina szállítmány 9750 adag oltóanyagot tartalmaz, amely 4875 egészségügyi dolgozó oltását teszi lehetővé, tekintettel arra, hogy egy embernek - 21 napos eltéréssel - két oltást kell beadni.

A következő vakcina-szállítmány várhatóan még december végén megérkezhet, és azt újabbak követik majd, amelyekkel egy ütemben folytatódik az egészségügyi dolgozók oltása.

A lakosság 2021 első felében kaphatja meg

A kormányzati portál szerint újabb vakcinák 2021 első felében kaphatják meg a gyógyszerészeti hatóságok engedélyét, melynek eredményeképp Magyarországra további vakcinák is érkezhetnek, amelyekkel megkezdődhet a lakosság tömeges oltása is. A védőoltás ingyenes és önkéntes lesz, amelyhez a kormány szorgalmazza a regisztrációt.