Az Amerikai Orvosi Társaság szakmai lapja, vagyis a világ egyik legmagasabban rangsorolt orvosszakmai folyóirata, a Journal of the American Medical Association (JAMA) ismertette a Washington University kutatóinak tanulmányát, amelyben 152 új típusú koronavírussal (Sars-CoV-2) igazoltan fertőzött beteget vizsgáltak - írja az Index.

A vizsgálatban olyan betegek vettek részt, akik legfeljebb 7 nappal a bevonás előtt Covid-tünetekről számoltak be (láz, köhögés, izomfájdalom, enyhe légszomj, hasmenés, hányás, szaglás és ízérzés elvesztése, torokfájás), de nem szorultak oxigénre, tehát enyhébb, járóbetegként kezelt esetekről van szó.

Az eredmények szerint a fluvoxamine-nal kezelt betegek állapota nem romlott, vagyis nem lépett fel súlyos légszomj, tüdőgyulladás, illetve nem vált szükségessé kórházi kezelés. Ezzel ellentétben a placebocsoport tagjai között nyolc esetben romlást észleltek a kutatók.

A cikk szerint a fluvoxamine ilyen jellegű felhasználásával magyar kutatók is foglalkoznak Fekete Andrea doktornő vezetésével. A magyar, klinikai kettes fázisú vizsgálat novemberben indult, a regisztráció szerint száz beteg bevonásával, és első eredményei, valamint befejezése augusztusra, illetve decemberre várhatók. Arra azonban a hazai és a külföldi tudósok is felhívták a figyelmet, hogy a szer használata jelenleg nem engedélyezett Covid-19 kezelésére, ebben a tekintetben további vizsgálatok szükségesek.