Nagy-Britanniában, ahol igen magas az átoltottság, ismét emelkednek a járványszámok, mert felbukkant az új indiai vagy más néven Delta-mutáns – mondta az InfoRádióban Falus András immunológus.

Falus szerint nem arról van szó, hogy az új variáns ellen nem védenek az eddigi védőoltások, csak lehet, hogy ezek hatékonyabb vírusok, gyorsabban fertőznek, sokszorozódnak és bizonyos korosztályok érintettsége más, mint eddig.

QP | Quality Placement

Az már korábban kiderült, hogy például a Pfizer vakcinája a brit, a dél-afrikai, a brazil, az amerikai mutáns esetében is nagymértékben hatékony, és Falus András felidézte, hogy Karikó Katalin ismertetett egy új technológiát, amellyel előre ki tudják próbálni azt, hogy egy vakcina egy esetleges új mutánsra hogyan fog védelmet adni.

A felvetésre, hogy Magyarországon számít-e az esetszámok Egyesült Királyságban látható emelkedésére, határozottan így felelt: "Egyértelműen számítok rá, nálunk most már négymillió felett van a második oltások száma, de messze van a nyájimmunitástól, és sajnos Magyarországon is lelassult a vakcináció. Lesz újabb hullám, lehet, hogy enyhébb lesz, lehet, hogy jobban kezelhető lesz, de ez nem kizárható. Az igazi nyájimmunitás az 80 százalékot jelent, ennek a valamivel több mint a felénél tart Magyarország."