Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A járvány második és harmadik hullámában tömegesen alakult ki szaglásvesztés, a koronavírusos betegek 60-70 százalék számolt be a fertőzés után pár nap alatt hirtelen kialakult szaglásvesztésről. A szaglóhám ugyanis nagy mennyiségben tartalmazza az ACE 2 receptorokat, amelyhez a vírus kötődik. Szerencsére a betegek jelentős részénél a szaglás 2-3 hét alatt spontán visszatért, mivel a szaglóhám az egyedüli érzékszervünk, ahol az elöregedett, károsodott szaglóidegsejtek helyébe nagyjából 30 naponként újonnan képződő idegsejtek lépnek.

A páciensek 20-30 százalékánál azonban két-három hónapon túl sem rendeződött a probléma, a betegek 5 százalékánál pedig fél év után sem tért vissza a szaglás az eddigi adatok alapján.

A tünetek javulása mellett sokan számoltak be szaglásvesztést követő torz szaglásról, úgynevezett parozmiáról.

Szaglástréning-terápia

A szagláscsökkenés kezelésében fontos a fül-orr-gége szakvizsgálat mellett a szaglásvizsgálat elvégzése, amelynek alapján úgynevezett szaglástréninget ajánlanak a betegeknek. Ez egy terápiás lehetőség a szaglóhám, szaglópálya regenerációjának elősegítésére. „Ennek lényege, hogy négy alapillatot kell napi két alkalommal 10-10 szippantással belélegezni, ez az eljárás 12 héten keresztül javasolt, így a páciensek memorizálják is az illatokat. A módszer hatékony postvirális, idiopatiás és traumás eredetű, illetve régebben fennálló szagláscsökkenés esetén is.” -  mondta Krasznai Magdolna, az Affidea Magyarország fül-orr-gégész szakorvosa.

Így lehet megkülönböztetni a Covidot az allergiától

Az előrejelzések szerint a koronavírus delta variánsa okozta panaszok jellemzően a megfázás és/vagy a légúti allergiaszerű tünetek formájában (mint például könnyezés, orrfolyás, köhögés, tüsszögés) jelentkezhetnek, melyhez társulhat még hőemelkedés, bágyadtság és levertség.

Ha valaki ilyen jeleket észlel és korábban sem ő, sem a családja esetében nem fordult elő allergiás megbetegedés, akkor érdemes Covid-19-re gyanakodni. A beoltottaknál sok esetben észrevétlenül zajlik a fertőzés. Tünetek esetén az a legjobb, ha teszteltetjük magunkat, vagy hét napra önkéntes karanténba vonulunk - ajánlja a szakorvos.

Abban az esetben, ha a fenti panaszok mellett hőemelkedés, végtagfájdalom, bágyadtság, levertség is megjelenik, valamint szaglás és ízérzés vesztés is kialakul, valószínű, hogy koronavírus-fertőzésről lehet szó.

Az allergia és Covid-19 betegség elkülönítését segítik a különböző tesztek. Utóbbi antigénteszttel vagy PCR-teszttel igazolható, míg az allergiásoknál általában bőrpróbát, úgynevezett Prick-tesztet végeznek, tünetmentes állapotban, antihisztamin szedése nélkül. Ez a vizsgálat irányulhat légúti és ételallergénekre egyaránt.

Az allergia nem fokozott Covid-rizikófaktor

Az allergiás rhinitis, vagy allergiás nátha kialakulásában lényeges az epigenetikai tényezők szerepe is. A szezonális allergiás náthát többnyire a pollenek okozzák: február végétől április végéig a korán virágzó fák, áprilistól augusztusig a fűfélék, míg július végétől október végéig a gyomnövények. Egész évben okozhatnak panaszokat viszont a házipor, a háziporatka, az állati szőrök, a penészgomba, a toll, a latex stb.

Ma Magyarországon a becslések szerint 2-2,5 millió allergiás beteg van, az eddigi tapasztalatok alapján a Covid-19 nem érintette komolyabban az allergiás pácienseket. Ennek hátterében az állhat, hogy a súlyos lefolyás eddig inkább az idősebb korosztály körében jelentkezett, az allergiás nátha pedig a fiatalokra jellemző inkább - fejtette ki Krasznai Magdolna.

Emellett mára már igazolt, hogy az orrnyálkahártya allergiás, IgE jellegű krónikus gyulladása inkább védő jellegű a fertőzésekkel szemben.

Statisztikai adatok erre vonatkozóan nincsenek, de személy szerint azt mondanám, az allergiás náthások körében nem volt jelentősebb és súlyosabb a koronavírus-fertőzés. A fiatal felnőttek általában enyhébb vagy tünetmentes formában inkább terjesztették a betegséget. Gyakran csak a szaglás és ízérzés vesztés hívta fel a figyelmet a fertőzésre - fogalmazott a fül-orr-gégész.  A védőoltás minden esetben javasolt, így az allergiások számára is. Korábban jelentkező túlérzékenység esetén oltóponton kell felvenni az oltást, ahol intenzív osztályos háttér is rendelkezésre áll szükség szerint - hívta fel a figyelmet a szakorvos.