Rusvai Miklós korábban arra számított, hogy a járvány negyedik hulláma nem lesz olyan súlyos, mint a harmadik volt, azonban a fertőzöttek száma már meghaladja a tavalyi adatokat. Igaz, a lélegeztetett és a kórházi betegek száma csak közelít a 2020-ashoz, az elhunytaké pedig  számításai szerint 20 százalékkal kevesebb, mint egy éve. A helyzet azonban korántsem olyan kedvező, mint gondolta – mondta az ATV Híradónak.

Az oltási kedv visszaesését Rusvai a lakosság bizalmatlanságában látja, szerinte az oltottsági igazolás szélesebb körű megkövetelésével több 100 ezer ember még meggyőzhető lenne. A virológus az adatok nyilvánossá tételét szorgalmazza, szerinte ebből az emberek láthatnák, hogy az oltás mennyire véd.

Szavai szerint akik eddig nem vették fel az oltást, már egy picit késésben vannak - ne felejtsük el, az első oltás után 3 héttel lehet beadni a második oltást. Igazi védettség a második oltás után két héttel alakul ki. Tehát ha valaki most adatja be az első oltást, akkor az csak 5 hét múlva lesz védett.

A szakértő a műsorban úgy fogalmazott: "Én épp akkora várom a járvány tetőzését. Most ebben a felfutó szakaszban lenne a legnagyobb szüksége az oltatlanoknak védettségre. Én őszintén nagyon remélem, hogy azok, akik eddig még alapimmunizálást sem kaptak ők, megússzak a következő öt hetet.