"A világpolitika legkorruptabb embere Soros György", aki nagyon sok politikust fizet. Akik most megszólalnak, és a Soros-féle mesterterv végrehajtásában vesznek részt, és zsarolják, támadják Magyarországot és Lengyelországot, azokat Soros György fizeti - idézi a Telex a kormányfőt.

A politikai vitáktól függetlenül minden fejlesztés, amit elterveztek, meg fog valósulni, mert Magyarország stabil ország, és az uniótól függetlenül is fel tudott venni hitelt a pénzpiacokról - közölte. "Nem is akármekkora hitelt vettünk fel, nem is vagyok nagyon boldog" - tette hozzá. A stabil gazdasági lábak érdekében vett fel a kormány 2,2 milliárd forint euró hitelt (a felét 10 évre, a másik felét 30 évre).

A kormányfő az operatív törzs üléséről érkezve bejelentette, hogy a koronavírus 7512 ember van kórházban, 614-en vannak lélegeztetőgépen, 96-an haltak meg az elmúlt nap és 4400 új fertőzöttet regisztráltak.

Kijelentette, hogy az elmúlt napok alacsonyabb fertőzésszámai ellenére Müller Cecília szerint simán előfordulhat még, hogy elindul felfelé a járványgörbe.

Valójában nem Soros a probléma

Angela Merkel, az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Németország kancellárja az uniós tagállamok vezetőinek informális videokonferenciáján tegnap este azt mondta, hogy a magyar és a lengyel vétó "komoly problémát" jelent, amit minél előbb meg kell oldani. Merkel szerint fenyegetés helyett kemény közös munkára van szükség a patthelyzet feloldására, és a tagállamoknak folytatniuk kell a megbeszéléseket Magyarországgal és Lengyelországgal a megállapodás elérése érdekében, írta az MTI. "Egyértelművé tettem, hogy szerintem jó és kiegyensúlyozott kompromisszumot találtunk a javaslattal - mondta a 24.hu szerint Merkel a jogállamisági mechanizmusról. Magyarország és Lengyelország a jogállamisági feltételek miatt megvétózta az uniós költségvetés és a koronavírus-járvány által okozott károk helyreállítását célzó alap létrehozásáról szóló javaslatot.