Tegnap már 299 Covid-19 beteget lélegeztettek az intenzív osztályokon, azonban ennél több beteget is kezelhetnek légzéstámogatás nélkül ugyanitt. (A lélegeztetettek száma mára 312-re gyarapodott.) További 600-700 beteg más ok miatt fekszik az intenzív osztályokon, ami a kompromisszumos határérték és az elektív, azaz a tervezett műtétek korlátozáshoz fog vezetni, hiszen az altatóorvosokra és asszisztensekre szükség lesz az intenzív osztályokon - írja blogjában Kunetz Zsombor.

Van, ahol már kitették a megtelt táblát

Hamarosan az intenzív osztályok Covid részlegei is megtelnek, mint ahogy ez Hevesben már meg is történt, és ahonnan a betegeket Miskolcra viszik. Rohamosan nő a kórházi felvételek száma (keddre megközelítette a 3000-et), Kunetz szerint  5000 körül már a jelenlegi alacsony hatásfokú napi működésekben is érezhető lesz a káosz előszele.

Baj, hogy nincs tartalék az ellátórendszerben többek között a jogállási törvénynek köszönhetően is, így ismét szemészek, pszichiáterek és egyéb nem intenzív terápiás szakorvosok fognak besegíteni, elérhetetlenné, vagy sokkal lassabbá válik majd az egész ellátás - fejtegeti Kunetz Zsombor.

Az intenzívek túlterhelésének következményeiről Máté-Horváth Nóra intenzíves szakorvos is beszélt egy szakmai konferencián a napokban, amikor is kifejtette, a lélegeztetőgép- és ágyszámok nem tükrözik a valós intenzíves kapacitást, azt ugyanis a szakképzett munkaerő határozza meg. Az intenzíves halálozást nagyban befolyásolja a nővér-beteg arány, ami ha nővérenként meghaladja a 3-nál több beteget, drasztikusan rontja a túlélési esélyeket.

Javaslatok

Tartalék híján, rossz szervezéssel és rossz irányítással pedig csak a terhelés csökkentése akadályozza meg a katasztrófa-forgatókönyv megvalósulását, ehhez pedig növelni kell az átoltottságot. Ha ma mindenki beoltatná magát, vakcináktól függően 4-6 hét múlva érezhetnénk a hatását - teszi hozzá Kunetz, hangsúlyozva, hogy éppen ezért az egyik legfontosabb feladat az oltások felvételére buzdítás. Szerinte ennek elengedhetetlen feltétele, hogy a sajtót beengedjék a kórházakba, az intenzív osztályokra, ott is, ahol drámai a helyzet.

Az újabb katasztrófa elkerüléséhez Kunetz többek között az előzetes oltási regisztráció eltörlését, mobil és statikus oltópontok létrehozását javasolja. Be kell vezetni szerinte a 100 százalékos Covid-táppénzt azért, hogy a megélhetést féltve ne hordjuk ki lábon és terjesszük a vírust

Kötelezővé tenné az FFP2-es maszk viselését a zsúfolt zárt tereken belül, valamint az üzletekben, ehhez a maszkokat a rászorulók részére a kormánynak kell biztosítani.

Javasolja a 3V szabály bevezetését. Ennek értelmében az alapvető dolgok és ügyintézések kivételével a többi szolgáltatást csak a vakcinált, a természetesen védett, azaz a betegségen fél éven belül átesett, illetve megfelelő mennyiségű ellenanyaggal rendelkező, valamint a teszttel igazoltan vírusmentes egyének vehetnék igénybe.

Az iskolákban bevezetné a heti két tesztelést, és az eredmények függvényében az online oktatást.

Kunetz szerint ezek az intézkedések a megfelelő védelemmel rendelkezők számára a maximum korlátozást jelentenék, az éttermeket, bárokat, üzleteket, mozikat színházakat, edzőtermeket nem kell bezárni, csak a 3V szabály szerint működtetni. Hiszen a vírusfertőzés veszélye és az oltást tudatosan felvenni nem akarók veszélyeztetése miatt nem bénulhat meg az ország, egy másfajta katasztrófát előidézve  - hangsúlyozza.