A mai napon 383 óvodában egy-egy csoportban, 193 óvodában pedig a teljes intézményben rendeletek el rendkívüli szünetet. 122 általános iskolában van a teljes intézményt érintő rendkívüli szünet, minden negyedik intézmény egy-egy osztályában vezettek be tantermen kívüli digitális munkarendet, jellemzően egy-egy hétig. Minden olyan helyszínen léptünk, ahol a fertőzés megjelenik - kezdte az operatív törzs mai tájékoztatását Maruzsa Zoltán, köznevelési államtitkár.

A múlt heti csoportos célzott tesztelésről kifejtette, a 74-73 százalékos óvodai, általános iskolai részvételi aránynál nagyobbat vártak, a már elkezdett második körnél kifejezetten kérik és ajánlják, hogy a dolgozók éljenek a lehetőséggel. Az első körben a tesztek 2,3 százaléka volt pozitív, jellemzően a már látókörbe került intézményekben találtak fertőzött dolgozókat. A tesztelés előtt már 444 óvodában és több mint 600 iskolában volt érvényben valamilyen intézkedés.

Maruzsa Zoltán elmondta, indul a középfokú felvételi eljárás, december 4-ig kell jelentkezni a tanulóknak, az írásbelit január 23-án tartják, ugyanolyan biztonsági intézkedések mellett, mint az érettségit. Pótnapok  január 28. és február 5.

A tanfelügyeleti eljárásokat a vészhelyzet végégig szüneteltetik.

Szerdai statisztika

4136 új fertőzöttel 225209-re nőtt a koronavírussal (SARS-CoV-2) fertőzöttek száma. Életét vesztette 165, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 5142 főre emelkedett. A gyógyultak száma jelenleg 65 888 fő, az aktív fertőzötteké 154179 fő. Az aktív fertőzöttek 20 százaléka, az elhunytak 23 százaléka, a gyógyultak 25 százaléka budapesti.
7732 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 649-en vannak lélegeztetőgépen.

Müller Cecília országos tisztifőorvos a már ismert adatok megismétlésével kezdett, majd elmondta, hogy a mára elhunytak között 4 százalék volt azoknak az aránya, akiknél nem tudtak beazonosítani alap vagy kísérőbetegséget.

A kórházi betegek száma még mindig nő, de kevésbé olyan rapidan, mint múlt héten, a kórházakon lévő terhelést folyamatosan figyelemmel kísérik. A cél a járványgörbe laposítása.

A karácsonyi rendszabályokról a kormány jövő héten fog dönteni, Müller szavai szerint többszakemberes bölcs döntés fog születni.

Az ajándékvásárlás kapcsán azt tanácsolta, céltalanul ne sétáljunk föl-alá a plázákban, találjuk ki mit akarunk vásárolni, illetve webáruházi beszerzést ajánlott.

Kérdésekre adott válaszokból kiderült még:

  • A szennyvízben megjelenő koronavírus örökítőanyag  mennyisége a járványügyi, egészségügyi szakembereknek jelent jósló adatot, hogy 4-10 nap múlva hol számíthatnak több fertőzött megjelenésére. A lakosságnak mindenhol be kell tartani a járványügyi intézkedéseket.
  • Siket és nagyothalló emberek maszkviselésének rendőrségi ellenőrzésnél méltányosan fognak eljárni.
  • Az üzletekben a biztonsági őr és az ott dolgozó elkérheti a személyi igazolványt a kor ellenőrzésére.
  • A fertőzés átvészelése féléves védettséget nyújt, a betegségen átesettek is jelentkezzenek - ha szeretnének - koronavírus oltásra a rövidesen elinduló vakcinainfo.gov.hu oldalon.
  • Favipiravirt kizárólag kórházi kezelés formájában kaphatnak a betegek, háziorvos nem írhatja fel.
  • A járvány kezdetétől 21144 gyerek  - 0-18 éves korú - vált pozitívvá, jelenelg 28 gyerek van kórházban, egy sincs lélegeztetőgépen.