Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Orbán Viktor a szombaton felvett interjúban elmondta, továbbra is felszálló ágban van a járvány, a kórházakra nagyon nehéz időszak vár.  A kórházakat járva úgy látja, mindenhol van elegendő eszköz, de senki sem boldog, ha átvezénylik egy új helyre, célozva itt az egészségügyi dolgozókra. "Kijelöltük az első 8 járványkórházat, ha ezek erőforrásai kimerülnek, jönnek az újabbak." - olvasható a portál szemléjében.

A védőoltásról úgy vélte, Brüsszelben most úgy számolnak, hogy legkésőbb a jövő év közepén lesz vakcinánk. Csehország kapcsán kiemelte, ott elszabadult a járvány, ezért is tartja fontosnak a határzárat, mert a vírus ugyan itt pusztít, de kívülről került ide.

A gazdaságot illetően Orbán Viktor úgy fogalmazott, a beruházás-fejlesztés van fókuszban, további lehetőség, hogy az állam vegyen fel dolgozókat, harmadikként pedig marad a közmunka, amelyben muszáj lesz béreket emelni jövőre.

A kormányfő szerint a foglalkoztatásban a kérdés most, hogy a vállalkozók tudnak-e majd olyan munkahelyeket létrehozni, amelyekre szükség van. Egy Német- vagy Franciaországban bezárt gyárat nem biztos, hogy ott fognak megnyitni a válság után. Ugyan ez igaz ránk is, jelenleg verseny van, amiben nekünk minél versenyképesebbnek kell lenni.

További részletek itt.