Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A koronavírus úgy terjed a közösségben, hogy az illetők nem tudnak róla. Amúgy is, ez a vírus jellemző módon imád úgy megfertőzni valakit, hogy az illető nem veszi észre, hogy megfertőződött. Ők a tünetmentes fertőzöttek, akár 30-35 százalék is lehet az arányuk. A tünetmentes fertőzött, attól, hogy ő nem észlel tüneteket vagy rendkívül enyhe tüneteket észlel, attól még továbbadhatja a vírust  - fogalmazott Szlávik a műsorban.

A vírus keresett magának egy olyan csoportot, ahol ő könnyen tud terjedni. Ezek a gólyatáborok, az esküvők, a rendezvények, különböző sportesemények, templomi események, ahol sok fiatal, fertőzött ember át tudja adni egymásnak a vírust, hiszen ez a vírus azért első sorban cseppfertőzéssel terjed - hangsúlyozta az infektológus főorvos, aki szerint sokkal inkább kell figyelni a védekezésre.

Járványügyi intézkedéseket kell hozni," mint a határzár. Egész biztos, hogy elférnek még bizonyos intézkedések azt megakadályozandó, hogy ez a vírus jobban terjedjen a közösségekben, jelentette ki a 444.hu szemléje szerint. Felhívta a figyelmet, hogy tavasszal ez a terjedés nem volt jellemző, hiszen hihetetlen lezárások voltak. Szerinte egyensúlyt kell találni a lezárások és az emberek élete, munkája között.