Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Falus szerint pozitív, hogy az eddig beoltottak közül senki még enyhe tünetekről sem számolt be. A védőoltások bármelyikének sokkal kisebb a kockázata, mint a koronavírus miatt megbetegedésnek - hangsúlyozta a volt tisztifőorvos a műsorban.

Az oltási terv kapcsán kifejtette,  az uniós megállapodás szerinti ritmust  - először az egészségügyi dolgozókat, majd az idősotthonokban lakókat, ezt követően a kritikus infrastruktúrában lévőket kell oltani, majd később az egyéb társadalmi csoportokat - tartva nyár végéig el fog tartani az oltás.

Elmondta, hogy akiket beoltottak, azok is képesek megfertőződni és továbbadni a vírust, de nem produkálnak tüneteket. Ezért továbbra is hordani kell a maszkot és tartani az egyéb intézkedéseket. Falus számításai szerint 3 millió embert kell beoltani, 2 millióan átestek rajta.

Falus mindenkinek ajánlja az influenza elleni oltást, ez csökkenteni a kockázatát a kettő egyszerre való elkapásának.