Egy Telex-olvasó jelezte a portálnak, hogy feltételezhető kontaktszemélyként kereste meg a járványügy, mert a magyar–francia meccsen igazoltan koronavírusos szurkolók közelében ült, és védettségi igazolvánnyal nem rendelkező kiskorú fiát jövő keddig karanténra kötelezték szóban.

Az NNK a portál megkeresésére azt közölte, hogy egy francia származású család három tagja betegedett meg, akik vasárnap felkerestek egy egészségügyi szolgáltatót. Gyorstesztjük pozitív eredményt mutatott, így Covid-osztályra kerültek, ahol PCR-teszttel megerősítették a fertőzöttségüket. A járványügyi vizsgálatot, kontaktkutatást a BFKH Népegészségügyi Főosztály munkatársai azonnal megkezdték.

A központ az oltatlan magyar kiskorút tíznapos karanténra kötelezte a szoros kontaktus miatt, szülőjét oltása miatt védettnek tekintették, így vele nem volt járványügyi teendő.

„További magyar személyek más szektorban, a magyar táborban nézték végig a mérkőzést, így nem számítanak szoros kontaktnak. A francia kontaktok a mérkőzés után hazautaztak. A kontaktok megfertőződéséről nincs tudomásunk” – közölte az NNK.

Korábban már több csapatban is találtak fertőzött játékosokat. A szlovák kormány szerint a Puskás Arénában, 55 ezer néző előtt megtartott magyar–portugál meccs egész Európában berobbanthatja a járványt. Angela Merkel német kancellár is kritizálta a teltházas Eb-meccseket.

Virológus, immunológus, járványügyi szakértők pedig többször hangsúlyozták a tömegrendezvények kockázatait.

Az Eb-t  rendező 11 rendező városból csak Budapesten mertek telt házas mérkőzéseket rendezni, a többi stadion általában csak 50 százalékos, vagy ennél is kisebb kapacitással működik.