A pánik kezdete óta visszatérő probléma, hogy emberek akarják magukat teszteltetni, ezt az egyetlen erre a célra nevesített laborban elutasítják. Sokkal könnyebb dolguk van az állattartóknak, hiszen piaci alapon a háziállatok vírus tesztjét az Állatorvostudományi Egyetem Járványügyi tanszékén elvégzik - írta a napilap.

A háziállatok tesztje nem erre a most járványt okozó vírusra specifikus, hanem azt mutatja meg, hogy a minta általánosságban tartalmaz-e koronavírust - mondta Rusvai Miklós virológus a Népszavának. Miután állati mintákat vizsgálnak, nem kérdezik a leadásakor, hogy az kié. A vizsgálathoz elegendő, ha a gazda egy fültisztító pálcikával mintát vesz az orrlyukból, vagy a garatból, majd ezt egy kis nejlonba úgy becsomagolja, hogy ne az száradjon ki, és leadja. Ezek szerint az élelmes aggódók ily módon saját mintájukat is leadhatják. (A vizsgálati eredmény azonban egyáltalán nem lesz releváns az új koronavírus fertőzésre nézve. Veszélyezteti viszont a laborost és járvány továbbterjedéséhez is hozzájárulhat - mondta lapunknak több állatorvos is.)

Várhatóan hamarosan magánellátásban is elérhető lesz a vírus kimutatását szolgáló teszt - mondta hétfőn az operatív törzs sajtótájékoztatóján Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa. Szavai szerint elképzelhető, hogy a teszt magánlaborokban is kapható lesz, de annak az eredményét is meg kell erősíttetni a Nemzeti Népegészségügyi Központban (NNK).

Hivatalosnak elfogadott pozitív vagy negatív teszt csak az NNK laborjában készül. A tesztelés orvosszakmai folyamat is, mind a pozitív, mind a negatív eredményt részletesen el kell magyarázni a betegnek. Vannak a tesztekkel megengedőbb és kevésbé megengedő országok, a magyar gyakorlat a szigorúbb mintát követi, mint Franciaország és Németország,  Olaszország pedig megengedőbb.