Egy kisebb megtorpanás után újra emelkedett azok aránya Magyarországon, akik hajlandóak beoltatni magukat a koronavírus ellen - olvasható ki a KSH legújabb, immár tizenkilencedszer elkészített felméréséből. Bár még mindig magas a bizonytalanok aránya, de hétről hétre egyre többen gondolják úgy, beoltatnák magukat.

Míg a 2020. november 30-val kezdődő héten csak a magyarok 14,9 százaléka volt biztos benne, hogy beoltatná magát, ez az arány - néhány kis megtorpanást leszámítva - fokozatosan emelkedett, a mérés nyolcadik hetében (a 2021. március 29-ével kezdődő héten) már 57,9 százalék volt, majd a következő héten (a 2021. április 5-ével kezdődő héten) 59,1 százalékra nőtt, azaz immár ötből három megkérdezett hajlik erre.

Továbbra is a koronavírus-járvány miatt leginkább veszélyeztetettnek számító 64 év felettiek (85,5 százalék) tervezik leginkább, hogy beoltatják magukat vagy már meg is kapták az első oltást, emellett a felsőfokú végzettségűek körében magas az arány (75,8 százalék). A fiatalok és a legfeljebb alapfokú végzettségűek a legelutasítóbbak (38, illetve 44 százalék).

A március 29-ével kezdődő héten a válaszadók 19,7 százaléka volt elutasító az oltással kapcsolatban, szemben az első héten mért 36 százalékkal, a friss megkérdezés pedig még alacsonyabb, 17,5 százalékos elutasítási arányt hozott - ez az eddigi messze legalacsonyabb érték. Az oltási hajlandóság javulásában minden bizonnyal szerepet játszik a tájékoztatás erősödése, a vakcina tényleges beérkezése és az oltási program alakulása - állapították meg a statisztikusok.

Eközben a feltett kérdésre (Tervezi-e, hogy beoltatja magát?) a "talán" választ adók aránya több héten át stabilan, 28-31 százalék között mozgott, majd február közepe óta csökken, legutóbb 17,6 százalék volt. Ez azt jelenti, hogy az igenek és a talánok együttes aránya ezen a héten immár meghaladta a teljes népesség háromnegyedét, mivel jelenleg 76,7 százaléknál jár - azaz négyből három ember hajlik erre.

A Nem tudja/Nem kíván válaszolni arány pedig igen alacsony, 5,8 százaléknál jár - ez látványos csökkenés az első heti 21,2 százalékhoz képest, illetve 1,1 százalékponttal kisebb az egy héttel korábbinál is.

A KSH friss felmérése szerint az oltáshoz való hozzáállást leginkább a vakcina biztonságosságáról alkotott kép befolyásolja. A megkérdezettek 86 százalékát a járvány súlyossága, a megbetegedések, halálozások száma, 83 százalékát az oltással kapcsolatosan sajtóban, médiában megjelenő hírek, 82 százalékát a kormányzati kommunikáció, valamint 70 százalékát a közösségi médiában megjelenő információk is befolyásolják - ugyanakkor a válaszadók fele (51 százaléka) egyáltalán nem veszi figyelembe az oltásellenes, oltásszkeptikus csoportok véleményét - derül i a KSH adataiból.