Ez egy hatékony vakcina, erős iránta a bizalom, ezért jelentősen növelhető vele az átoltottság. Ennek hiányában aligha lesz elkerülhető a negyedik hullám - mondta Rusvai Miklós virológus a Spirit FM-nek.

Csütörtökön derült ki, hogy a harmadik nagy uniós vakcinabeszerzésben Magyarország nem vesz részt, ugyanis van elég oltóanyag-tartaléka az országnak akkor is, ha ősszel esetleg újra kellene oltani a lakosságot.

QP | Quality Placement

Pénteken Orbán Viktor kormányfő arról beszélt, hogy 2022 őszén elkezdi a működést az új magyar vakcinagyár, így nincs szükség az újabb, egyféle beszerzésre. Ráadásul 120 milliárd forintba kerülne az újabb rendelés.

Rusvai Miklós szerint a jövőben teljesen, vagy legalább részben önköltséges alapon meg kellene tartani ezt a vakcinát ahhoz, hogy az emberek oltási hajlandósága fennmaradjon. A kormány által hangoztatott hatmilliós beoltotti létszám ugyan elérhető, ugyanakkor ez kevés lesz ahhoz, hogy ősszel elkerüljünk egy negyedik hullámot – tette hozzá a szakember.

Ősszel ugyanis, amikor támadnak a légzőszervi megbetegedések, könnyen elkaphatja a vírus valamelyik aktuális mutációját az, aki nem lesz addig beoltva. „A nyájimmunitás eléréséhez pedig az szükséges, hogy további kétmillió ember védettséget szerezzen. Úgy tűnik, sokan a betegségen való átesést választják a védőoltás helyett a védettség megszerzéséhez - fogalmazott Rusvai.

Véleménye szerint a miniszterelnök által péntek reggel bejelentett könnyítések „rendben vannak”, bár ő néhány nappal később vezette volna be ezeket. Azt reméli, még a nyáron megtörténhet a 12-16 évesek beoltása is, hogy az őszi iskolakezdésre ők is védettséget szerezzenek.