Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Három nap leforgása alatt összesen 11 211 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 874 630 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

A hétvége során elhunyt 152 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 30 881 főre emelkedett.

A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 800 207 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 43 542 főre emelkedett. 2605 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 299-en vannak lélegeztetőgépen - olvasható a kormányzati honlapon.

A tájékoztatásból kiderül, hogy három nap alatt 81,2 ezer új tesztet végeztek. A hétfőn publikált számok alapján a laboratóriumi vizsgálatok 13,81 százaléka bizonyult pozitívnak - ez a korábbi napokénál kissé alacsonyabb érték, de így is riasztóan sok. A pozitivitási arány jelenleg már nagyobb a WHO ajánlásánál, amely szerint az 5 százalék feletti mutató elégtelen mértékű tesztelést jelez, illetve az alatt tartható ellenőrzés alatt a járvány. (Ez az arány érdemben magasabb a WHO által maximális határként megszabott 12 százalékos értéknél is.)

A beoltottak száma még mind csak 5 955 207 fő, közülük 5 736 378 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 221 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.

A járvány negyedik hullámának megfékezése és az átoltottság növelése érdekében a kormány újabb védelmi intézkedésekről döntött. Mától ismét kötelező a maszkviselés a tömegközlekedési eszközökön, az átoltottság növelése érdekében a munkáltatók előírhatják az oltás felvételét dolgozóiknak, a korábban beoltottakat pedig a harmadik oltás felvételére kérik.

Az állami szférában elvárt az oltás felvétele, az önkormányzatoknál a kérdésben a polgármesterek dönthetnek.

A kórházakban látogatási tilalmat rendeltek el és a betegek számának növekedése miatt újabb kórházakat vonnak be a koronavírusos betegek ellátásába.