Egy nap alatt 4311 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 161 879 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

Az utóbbi egy napban elhunyt 224 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 35 835 főre emelkedett - olvasható a kormányzati honlapon.

A gyógyultak száma jelenleg 938 836 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 187 208 fő.

A friss összesítés szerint 7568 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 618-an vannak lélegeztetőgépen.

A tájékoztatásból kiderül, hogy egy nap alatt csupán 12,9 ezer új tesztet végeztek. A kedden publikált számok alapján a laboratóriumi vizsgálatok továbbra is magas aránya, 33,47 százaléka bizonyult pozitívnak - ez a korábbi napokénál is magasabb érték.

A pozitivitási arány jelenleg már jóval nagyobb a WHO ajánlásánál, amely szerint az 5 százalék feletti mutató elégtelen mértékű tesztelést jelez, illetve az alatt tartható ellenőrzés alatt a járvány. (Ez az arány érdemben magasabb a WHO által maximális határként megszabott 12 százalékos értéknél is.)

Eközben a beoltottak száma 6 162 758 fő, közülük 5 870 466 fő már a második oltását is megkapta, 2 790 263 fő pedig már a harmadik oltást is felvették.

Tovább akcióznak

Az Oltási akcióban már összesen 1 millió 170 ezren vettek fel oltást, közülük 956 ezren már a megerősítő harmadik oltást vették fel és 138 ezer eddig oltatlan ember is úgy döntött, hogy felveszi az első oltását. A kabinet újabb egy héttel meghosszabbított, így december 12. vasárnapig továbbra is akár előzetes időpontfoglalás nélkül is lehet menni az oltópontokra reggel 7 óra és este 19 óra között.

A kórházak december 12. vasárnapig megemelt oltási kapacitással várják az érkezőket akár az első, akár az elmaradt második, vagy a megerősítő harmadik oltásra.

Végre sorra kerülnek a kicsik is

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) múlt hét csütörtökön engedélyezte az 5-11 évesek oltását is a Pfizer-vakcinával. Az oltási munkacsoport megkezdte a gyerekek oltásának előkészítését, a szükséges vakcinák várhatóan december 13-án érkeznek.

A gyerekek oltását a gyerekoltásokra kijelölt kórházi oltópontokon és igény esetén a házi gyermekorvosoknál tervezik. Az előkészületek tartanak, a terveket ezen a héten véglegesítik, és a tudnivalókról időben tájékoztatjuk a szülőket - olvasható a honlapon.