"Nagyon bízom benne, hogy már decembertől elkezdődhet a 12 év alattiak beoltása", de csak azután, hogy az Európai Gyógyszerügynökség megadta erre az engedélyt - mondta a Blikknek Dr. Bense Tamás gyermekorvos.

A vizsgálatok már lezajlottak, a gyerekek ugyanazt fogják kapni, mint az idősebbek, csak a dózis lesz más. Bense szerint: "szerencsére komoly mellékhatások sincsenek a kísérletek alapján, egy apró duzzanat a szúrás helyén, kis hőemelkedés léphet fel."

Abban az esetben, ha elfogadják az Európai Unió teljes területére, akkor a magyar hatóságok meglehetősen rövid időn belül tudnak lépni.

A gyermekek koronavírus elleni oltása azért is fontos, mert annak ellenére, hogy a nagyóvodások, a kisiskolások jó ellenállóképességű gyermekekből áll, mégis sokszor úgy esnek át a fertőzésen, hogy alig vannak tüneteik. Abban az esetben például, ha otthon egy oltatlan szülővel, nagyszülővel találkoznak: "egyértelműen be fog robbanni a bomba".

A gyerekeknél elsősorban nem is a vírus, hanem az utána néhány héttel megjelenő utótünetek tudnak meglehetősen súlyosak lenni, amelyek majdnem minden szervre, szívre, tüdőre, májra lehetnek veszélyesek és még idegrendszeri tünetek is felléphetnek. Hónapokig tartó szaglásvesztés is jelentkezhet, ami nagyon nehezen befolyásolható - mondta Bense.

A gyermekorvos szerint ráadásul ettől a korosztálytól kevésbé lehet elvárni a szakszerű maszkviselést, ahogy a szabályos kézmosás elmaradása, a távolságtartás betartása is gond.