Némileg csökkent a magyar kórházak intenzív osztályain a terhelés, mondta az Országos Kórház Főigazgatósáság főigazgató-helyettese a HírTV esti műsorában. A csúcson mintegy 1500 embert ápoltak lélegeztetőgépen, de Takács Péter szerint ennek duplája a magyar egészségügyi rendszer kapacitáshatára.

"3000 az az ágyszám, amit biztonsággal tudunk üzemeltetni és szakembergárdával ellátni." - idézi a Takács Pétert a portál.

Arra a kérdésre, hogy igaz-e a Magyar Orvosi Kamara állítása, hogy a lélegeztetőre került betegek több mint 90 százaléka meghal, Takács azt válaszolta, hogy túlzás ez a szám. Adataik szerint a lélegeztetett betegek több mint 80 százalékának nem tudják megmenteni az életét.

QP | Quality Placement

Takács szerint a magyar betegek ugyanúgy megkapnak mindent, "mint tőlünk nyugatabbra, vagy az Egyesült Államokban", szerinte a magas halálozás Magyarországon "a betegség jellegéből fakad."

A Magyar Orvosi Kamara korábban levelet írt Pintér Sándor belügyminiszternek, melyben leírták, hogy egyes helyeken a lélegeztetőgéppel kezelt betegek 95 százaléka is belehal a koronavírus-fertőzés szövődményeibe. A szervezet Győr-Moson-Sopron megyei elnöke szerint már tavaly novemberben kaptak olyan információkat a kórházakból, hogy Magyarországon az intenzív osztályokon jóval magasabb a halálozás, mint a nyugat-európai országokban.

A Magyar Orvosok Szakszervezetének (MOSZ) elnöke Szabad Zoltán pedig a 168.hu-nak mondta el, hogy bár papíron létre lehet hozni akár 5000 lélegeztetőgépes ágyat, megfelelő szakszemélyzet és odafigyelés híján eljön az a pont, ahol a limitált humánerőforrást olyan mértékben hígítjuk fel nem intenzíves képzettségű és tapasztalatú dolgozókkal, hogy az ezen ágyakon kezelt betegek mortalitása elfogadhatatlanul magas lesz.