Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A delta variáns terjedése óta már közismertté vált az a tudományos tény, hogy az oltással élők is képesek elkapni, illetve bizonyos fokig tovább is adni a vírust - írja friss posztjában Kemenesi Gábor, a Pécsi Tudományegyetem kutatója, hozzátéve, hogy ettől még a súlyos megbetegedéstől és kórházi kezeléstől még kiválóan védenek a vakcinák

Mint kifejti, ez természetesen azt is jelenti, hogy az oltással nem élők, vagy a fokozottan veszélyeztetettek, illetve azok, akiknél életkoruk vagy immunállapotuk miatt hamarabb csökken a védelem, most a delta variáns által tüzelt negyedik hullámban könnyebben elérhetőek a vírus számára.

Éppen emiatt, hogy van még kit megvédenünk a kórházba kerüléstől, az amerikai (CDC) és európai járványügyi hatóság (ECDC) is a vakcinákon túl, továbbra is javasolja a távolságtartás-maszk-légzési/kézhigiénia hármasának alkalmazását - hangsúlyozza a virológus kutató, aki idézi az egyik ECDC dokumentumot is, amely néhány életszerű példával segít megérteni a lényeget:

  • Amennyiben olyan helyzetben találkozunk, ahol mindenki egészséges és megfelelő vakcinálási soron is átesett, úgy ez tekinthető a legbiztonságosabb forgatókönyvnek, nem feltétlenül szükséges a maszk és távolságtartás.
  • A maszk és távolságtartás ajánlott minden olyan esetben, ahol vakcinával élők és nem élők találkoznak egymással, ha veszélyeztetettnek minősülő emberek is jelen vannak, vagy amennyiben veszélyesnek minősülő vírusvariáns terjed (mint most is).
  • A maszk és távolságtartás továbbra is fontos a közösségi terekben (pl: közlekedés) és nagy gyülekezések alkalmával (szuperterjesztési esemény veszélye miatt – ekkor egy eseményhez köthetően egy-egy fertőzöttnek az átlagoshoz képest sokkal több továbbadásra van esélye)

A lényeg: A vakcina valóban az első és legfontosabb védelmi vonalunkat jelentik. A vakcinák valóban működnek, a jó átoltási mutatókkal bíró országokban jóval elmaradnak a kórházi kezelések és halálozások számai a legutóbbi hullámhoz képest, annak ellenére is, hogy az esetszámok magasak.

De:

A vakcina önmagában azonban egy törékeny eredményt jelent a járványban, amit óvni kell. Amíg a világ döntő részén, az alacsony oltottságú országokban újabb és újabb variánsok születnek, a vakcinák által nyújtott védelem bármikor tovább csökkenhet. Így nagyon fontos megértenünk – a járványnak mindaddig nincs vége, ameddig mindenhol nincs vége.

A maszk és távolságtartás így nem csupán a vírus ellen védtelen embertársainkat védi, hanem továbbra is egy nagyon fontos és jól működő eszközünk a járvány fékezésére, amelyre folyamatosan szükség van.

Én használok maszkot és mindenki mást is erre buzdítok, a tudomány eredményeire alapozott szakmai álláspont jelenleg ez.

- fogalmaz Kemenesi Gábor.

A járvány sajnos addig tart amíg a bolygón képes még immunitással nem rendelkező társadalmakban komoly gócpontokat kialakítani - legnagyobb eséllyel itt születnek ugyanis az újabb variánsok, melyek a vakcinált társadalmak védelmét is képesek lehetnek rontani - jelenti ki a virológus.

Ez újabb és újabb hullámokat vethet, ameddig az egész bolygón el nem csendesedik a helyzet és be nem áll egyfajta egyensúly - várhatóan amikor a világ nagy része már immunizálódott. Addig a mostanihoz hasonló kihívásokra mindenképpen célszerű minden lehetséges eszközzel védekezni és lassítani a járványt - hangsúlyozza Kemenesi Gábor.