Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Egy héttel a nyitás után hétfőn ismét bezárták az iskolákat Phnompenben és környékén, a főváros és a mellette fekvő Kandal tartomány diákjai távoktatásban tanulnak majd. A kambodzsai hatóságok azután döntöttek így, hogy a múlt héten Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszternek ottani látogatása után pozitív lett a koronavírustesztje - adta hírül az AP a hvg.hu szerint.

Az oktatási minisztérium közlése szerint az újabb lezárásra azért volt szükség, mert nem jutottak elég információhoz azoknak a gyerekeknek a szüleitől, akik közvetlen vagy közvetett kapcsolatba kerültek Szijjártó Péterrel, illetve a magyar küldöttséggel a múlt heti látogatás alkalmával.

A magyar külügyminiszterről a múlt kedden derült ki, hogy koronavírus-fertőzött, amikor a thaiföldi Bangkokba érkezésekor mintát vettek tőle és a tesztje pozitív lett. Azonnal karanténba került, az összes tervezett tárgyalását lemondták, szerdán pedig visszaindult Magyarországra.

Szijjártó hétfőn még Kambodzsában volt, ahol a fővárosban találkozott Hun Szen miniszterelnökkel, Prak Szokhonn külügyminiszterrel, Aun Pornmoniroth gazdasági és pénzügyminiszterrel, Pan Szoroszak kereskedelmi miniszterrel, Veng Szakhon mezőgazdasági miniszterrel és Szousz Jara parlamenti képviselővel.

Miután bebizonyosodott, hogy Szijjártó megfertőződött, Kambodzsában közel 900 embert teszteltek le. Közülük egy testőr szervezetében mutatták ki a kórokozót, de azt nem tudni, hogy ő kitől kapta el a fertőzést - emlékeztet a hvg.hu. Az ország vezető közül ezt követően többen a negatív teszteredményük ellenére 14 napos karanténba vonultak.

Szijjártó hétfőn kora délután arról számolt be a közösségi oldalára feltöltött videóban, hogy a tünetei továbbra sem csillapodnak, úgy érzi magát, "mint egy komplett influenzabeteg".