Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A KSH adatai szerint 2021. márciusban 40 százalékkal többen haltak meg, mint a tavalyi év azonos időszakéban. Az első negyedévben 22 százalékkal ugrott meg a halálozás: 2021 márciusáig 41 727-en haltak meg, 7072-vel többen, mint egy évvel korábban. Januárban 17, februárban 7,8 márciusban 40 százalékkal többen hunytak el az egy évvel korábbihoz képest.

Az utóbbi hetek koronavírus-adatai alapján varható volt a kedvezőtlen márciusi statisztika. Azonban tudva, hogy a harmadik hullám március végén-április elején tetőzött, az áprilisi adatok még rosszabbak lesznek - állapította meg Kovács Marcell, a KSH Népszámlálási és népesedési statisztikai főosztályának vezetője az ATV-ben.

Kovács elmondása szerint Magyarországon tavaly a többlethalálozás nagyjából 80 százalékát tette ki a Covid-19 miatti halálozások száma. Hivatalos statisztika azonban arról, hogy összesen hányan hunytak el koronavírus-fertőzés következtében, majd akkor lesz, ha a KSH feldolgozza a halotti bizonyítványok adatait, és azok alapján közli a haláloki-statisztikákat - tette hozzá a szakember.

A KSH adatai szerint a születések száma - Budapest és Észak-Magyarország kivételével - valamennyi régióban emelkedett az előző év azonos időszakához képest. Kovács szerint ez kifejezetten pozitívnak számít. Részben azért is, mert félő volt, hogy a koronavírus miatt alábbhagy a gyermekvállalási kedv (az első negyedév adatai alapján ez nem így lett), részben pedig azért is, mert (évente nagyjából 20 ezerrel) csökken gyermekvállalási korú nők száma.