Nagyon sok mindent nem tudunk a vírussal kapcsolatban, de vannak már dolgok, amiket már igen. El tudjuk mondani, hogy súlyosabb, mint egy influenza, nem látjuk a teljes határait, és azt sem látjuk, hogy hány ember fog meghalni. Azt viszont tudjuk, hogy ez egy súlyos dolog - fogalmazott - mondta Kemenesi Gábor virológus a Pesti Hírlapnak adott interjúban.

Tudósként nem jelenthetem ki, hogy lesz második hullám. Azt viszont már igen, hogy a jelenlegi adatok szerint ez nagyon valószínű, és így is gondolom - mondta a virológus. Az összes ismert koronavírusnak van szezonalitása. A koronavírus most az emberi populációban takaréklángon ég, de ott van mindenhol, tehát jó eséllyel számíthatunk egy második hullámra.

Nagyon sokféle forgatókönyv létezik. Jelenleg 15 vakcina van klinikai stádiumban, és még 120 az előtt, nem tudjuk, hogy ezek közül melyek lesznek azok, amelyek hatásosak lesznek, és addigra milyen lesz a járványos helyzet. Ha becsülni kellene, hogy körülbelül mi várható, akkor azt mondanám, hogy dinamikus játék kezdődik majd attól függően, hogy a járvány éppen majd hol tart. Ettől függ majd az is, hogy mely társadalmi csoportok lesznek beoltva, ami nem megy egyik napról a másikra. Pekingben például most újra tesztelések és lezárások vannak, ez az a játék, amire majd készülnünk kell.

A jelek szerint a tudomány is tanult a mostani helyzetből. Már a koronavírus-járvány előtt is kialakult egy tudományos fejlesztés, együttműködés és reakciógyorsító kezdeményezés a tudósok körében. Részben ennek köszönhető a vakcinafejlesztés gyorsasága, és egyéb olyan fejlesztések, amelyekre az átlagember felkapja a fejét. Ilyen például a mesterséges intelligenciás elemzések vagy a predikciók, de sorolhatnám még. A lényeg, hogy a tudomány reagál és próbál ezek elé menni, de látható, hogy amikor gyakorlati szintre jut a dolog, akkor igenis szükség van az emberek megértésére és támogatására. És itt most nem politikáról van szól.

Néha azt érzem, hogy az embereknek politikai kérdés, hogy higgyenek-e a koronavírusban, vagy sem. Holott a bőrünkre megy a játék. De ha én, mint tudós azt mondom, hogy tényleg oda kell figyelni, akkor nem értem, hogy miért nem lehet elhinni? Ez nem politikai kérdés, hanem tudományos tény - mondta az interjúban Kemenesi Gábor.