Egyre durvábban dobja meg a halálozási számokat a koronavírus-járvány: amíg idén a 45. héten, azaz a november 2-8. között a KSH adatai szerint 3356-an haltak meg Magyarországon, ez 40 százalékkal múlta felül az előző öt év (2015-2019.) heti számainak átlagát (2405 haláleset), addig a 46. héten, azaz november 9-15. között már 3642 halottról számolt be a hivatal, ez immár 52 százalékkal magasabb az előző öt esztendő átlagánál (2398 fő). Ráadásul a tavalyi 2359 fős, viszonylag alacsony heti értéknél 54 százalékkal magasabb.

A 46. héten a koronavírus miatti halálesetek napi száma kezdte rendszeren átlépni a száz főt: amíg a 45. héten még csak haladta meg a százat, addig a 46. héten már négyszer - igaz a következő hetek további romlást hoztak, így minden bizonnyal még gyászosabb számokat közöl majd a KSH.

A szerda reggel publikált friss számok szerint korcsoportonként az előző öt év átlagához viszonyítva a 80-84 évesek között nőtt legjobban, az 81 százalékkal (646 főre) a halálozás, míg a 70-74 évesek között 70 százalékos (478 főre) volt, a 75-79 évesek körében 69 százalék (546 főre) volt a növekedés a 2020. november 9-15. közötti időszakban.

A 65-69 évesek közül egyetlen héten 57 százalékkal többen (407 fő) haltak meg, mint az előző fél évtized átlagában, a 85-89 éves korcsoportban pedig 53 százalékkal volt több haláleset (544 fő) az előző öt évhez viszonyítva. A növekedés a 90 éves és idősebb korcsoportban volt a legkisebb, 39 százalékos (367 fő).

A 47. heti számokat még nem közölték, a koronavirus.gov.hu szerint azonban azon a héten 703 magyar halt meg a fertőzéssel összefüggésben, míg a 48. héten 872 fő, míg az eddigi csúcsot a 49. hét hozta el, amikor egyetlen hét leforgása alatt a Covid-19-cel összefüggésben 1196 halálesetről számolt be az NNK.