Egy nap leforgása alatt 7706 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 524 196 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

Elhunyt 131 beteg, így a hazai áldozatok száma 17 083 főre emelkedett.

A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 354 817 fő, de az aktív fertőzöttek száma is már 152 296 főre emelkedett. 9300 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1008-an vannak lélegeztetőgépen.

A tájékoztatásból kiderül, hogy egy nap alatt 27,5 ezer új tesztet végeztek. A hétfő reggeli számok alapján a laboratóriumi vizsgálatok 28,05 százaléka bizonyult pozitívnak - ez a korábbi napoknál is magasabb érték. A pozitivitási arány immár csaknem hatszorosa a WHO ajánlásának, amely szerint a 5 százalék feletti mutató elégtelen mértékű tesztelést jelez, illetve az alatt tartható ellenőrzés alatt a járvány. (Ez az arány több mint a duplája a WHO által maximális határként megszabott 12 százalékos értéknek is.)

Már 1 334 595 fő a beoltottak száma, ebből 398 962 fő már a második oltását is megkapta. A járvány harmadik hullámának meredeken felszálló ágában vagyunk, a brit vírusmutáns nagyon gyorsan terjed, jelentősen nő az aktív fertőzöttek és a kórházi betegek száma, a kormány ezért is döntött a korlátozások szigorításáról.

Az oltási program rendben, ütemezetten zajlik, Magyarország már a második az uniós átoltottsági ranglistán. Már több mint 3,2 millióan regisztráltak, közülük az idősek oltása a legsürgetőbb feladat, hiszen ők vannak kitéve leginkább a betegség súlyos lefolyásának. A háziorvosok AstraZenecával, a kórházi oltópontokon pedig Szputnyikkal és Pfizerrel oltják az időseket. Kérjük, hogy a mai ünnepnapon is olyan programot válasszanak, amely nem veszélyezteti sem saját, sem mások egészségét, kerüljék a csoportosulásokat és azokat a helyeket, ahol nagyobb esélye lehet a fertőzésnek - olvasható a kormányzati honlapon.

Az operatív törzs és az oltási munkacsoport módosította az oltási stratégiát, hogy minél előbb minél több ember kapja meg az első oltását. Minden rendelkezésre álló és beérkező vakcinaszállítmányt teljes mennyiségben és mielőbb igyekszünk bekapcsolni az oltásba. Emellett változott egyes vakcinák alkalmazása is: a Pfizer második adagját az eddigi 21 nap helyett 35 napos különbséggel, az AstraZenecát a korábbi 4 hét helyett 12 hetes különbséggel adják be, és ezentúl 60 év felett is alkalmazni lehet. Mind az öt Magyarországon alkalmazott vakcina hatásos és biztonságos, és védelmet ad a koronavírus-fertőzés súlyos lefolyása ellen.

Az oltási rendben az egészségügyi dolgozók az elsők, az ő kampányszerű oltásuk lezárult, de a második körös oltások folytatódnak és természetesen azokat az egészségügyben dolgozókat is még beoltják, akik most jelentkeznek oltásért a kórházi oltópontokon.

Második körben az idősotthonok és a bentlakásos szociális intézmények oltását végezték el. Eddig összesen 84 ezren éltek az oltás lehetőségével, többségük már a második oltását is megkapta. Azok az idősek vagy szociális dolgozók, akik eddig nem éltek az oltás lehetőségével, de meggondolják magukat az intézmény vezetésénél jelezhetik e szándékukat. Azokba az intézményekbe, ahol a járványügyi helyzet eddig nem tette lehetővé az oltást, az oltócsapatok visszatérnek.

Harmadik körben, február első hetén elkezdődött a védőoltásra regisztrált legidősebbek oltása kórházi oltópontok és a háziorvosoknál. Eddig 1,6 millió 60 év feletti idős ember regisztrált és jelentős részük már megkapta az oltást a háziorvosnál vagy kórházi oltóponton. Ugyanakkor a regisztrált idősek nagy száma miatt e célcsoport oltása heteket vesz igénybe, minden regisztrált idős sorra fog kerülni. Az operatív törzs azt kéri a háziorvosoktól, hogy a rendelkezésre álló vakcinákkal a praxisukban a még be nem oltott regisztrált idősek oltását végezzék és a legidősebbektől haladjanak kor szerint lefelé. Az oltás történhet a háziorvosi rendelőben, kórházi oltóponton vagy az idős ember otthonában is.

Negyedik körben, február 11-én megkezdődött a 60 év alatti krónikus betegek oltása is. Erre eddig az AstraZeneca-vakcinát használták, mert az eddigi előírások szerint csak 18-59 év közöttieket lehetett vele oltani. A múlt hétvégén elhalasztatott AstraZeneca-oltás ezen a héten csütörtökön kezdődött és vasárnapig tart, az érintettek erre SMS-ben már megkapták az értesítést.

Ötödik körben megkezdődött a védekezésbe résztvevő rendőrök, rendvédelmi dolgozók és katonák oltása is. Erre azért van szükség, hogy a járvány elleni egészségügyi és rendvédelmi védekezés, az ország közbiztonsága és határvédelme továbbra is zavartalan legyen.