Egy nap leforgása alatt elhunyt 71 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 041 főre emelkedett.

1190 az új fertőzöttek napi száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 796 390 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

A tájékoztatásból kiderül, hogy egy nap alatt 18,9 ezer új tesztet végeztek. A pénteken publikált számok alapján a laboratóriumi vizsgálatok 6,3 százaléka bizonyult pozitívnak - ez a korábbi napokéhoz hasonló érték. A pozitivitási arány jelenleg már csak alig magasabb a WHO ajánlásának, amely szerint a 5 százalék feletti mutató elégtelen mértékű tesztelést jelez, illetve az alatt tartható ellenőrzés alatt a járvány. (Ez az arány már jóval alacsonyabb a WHO által maximális határként megszabott 12 százalékos értéknél is.)

A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 608 891 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 158 458 főre csökkent.

Jelenleg 2612 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 338-an vannak lélegeztetőgépen - olvasható a kormányzati honlapon.

Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 4 483 598 fő, közülük 2 626 857 fő már a második oltását is megkapta.

Már több mint 5 millióan regisztráltak oltásra. Ma is folytatódik a regisztrált és időpontot foglalt 16-18 évesek oltása a kórházi oltópontokon.

Ma indul az sms-ben értesítettek Pfizer-oltása is a kórházi oltópontokon. Az sms-t kapott regisztráltak továbbra is tudnak online időpontot foglalni Pfizer-oltásra, emellett minden érvényes regisztrációval rendelkező továbbra is tud Sinopharm, AstraZeneca és Szputnyik oltásokat foglalni. A háziorvosok Sinopharm, Janssen és Moderna vakcinákkal tudják folytatni az oltást - írta az operatív törzs.

Az újraindítás következő fokozata 5 millió beoltottnál várható – ezt Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be péntek reggeli nyilatkozatában.

144 ezer, jellemzően március elejéig regisztrált kapott csütörtökön SMS-t arról, hogy a Sinopharm, az AstraZeneca és a Szputnyik mellett ők már Pfizer-oltást is tudnak foglalni az online időpontfoglalóban. Az országos oltási munkacsoport döntése nyomán így a kedden érkezett Pfizer-szállítmányból valamennyi első körös oltásra felhasználható oltóanyag lefoglalható. A kórházi oltópontok május 14-18. közötti napokra hirdettek foglalható Pfizer-oltási időpontokat.