Magyarországon péntek reggelre 4709 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid-19), ezzel 99 625 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.

Az újonnan elvégzett 20 025 tesztnek továbbra is riasztóan magas, 23,52 százaléka bizonyult pozitívnak. A pozitivitási arány így több mint négyszerese a WHO ajánlásának, amely szerint a 5 százalék feletti mutató elégtelen mértékű tesztelést jelez, illetve az alatt tartható ellenőrzés alatt a járvány. (Ez az arány meghaladja a WHO maximális határként megszabott 12 százalékos értékét is.)

Elhunyt 103 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 2250 főre emelkedett. Ez a napi halálozási adat Magyarországon eddig a legmagasabb a járvány kitörése óta.

A betegségből felgyógyultak száma 23 213.

Az aktív fertőzöttek száma 74 162 fő. Az aktív fertőzöttek 25, az elhunytak, a gyógyultak 28 százaléka budapesti. A kórházakban már 5489 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 391-en vannak lélegeztetőgépen.

Rendkívüli jogrend lépett hatályba

Egész Európában, a szomszédos országokban és Magyarországon is exponenciálisan nő a fertőzöttek száma, egyre többen igényelnek kórházi ellátást. A járvány megállítani nem lehet, a cél a járvány lassítása - közölte a koronavirus.gov.hu kormányzati portál.

Magyarországon a kormány visszaállította a rendkívüli jogrendet, azaz kihirdette a veszélyhelyzetet. A kormány az Országgyűlést arra kéri, hogy a rendkívüli jogrendet 90 nappal hosszabbítsa majd meg, az erről szóló javaslatot már a parlament elé terjesztette.

A kormányzati portál felhívja a figyelmet, hogy óriási az egyéni felelősség súlya, illetve hangsúlyozza, hogy a szabályokat mindenkinek be kell tartani. A védelmi intézkedések a járvány lassítását szolgálják és ezzel az egészségügy teljesítőképességét is védik - nyomatékosítja a kormányzati információs portál.

A kormány is új rend szerint működik

A rendkívüli járványhelyzet miatt a kormány új rend szerint működik: naponta, kétnaponta reggel hatkor az operatív törzs a miniszterelnök részvételével ülésezik, emellett a rendkívüli jogrendi akciócsoport is újrakezdte munkáját.

Éjszakai kijárási korlátozás van életben. Éjfél és reggel 5 óra között mindenki köteles a lakóhelyén, a tartózkodási helyén vagy a szálláshelyén tartózkodni. Ez alól kivétel, ha valaki munkavégzés céljából, a munkavégzés helyére történő közlekedés céljából, a munkavégzés helyéről a lakóhelyre, a tartózkodási helyre, illetve a szálláshelyre történő közlekedés céljából vagy egészségkárosodással, életveszéllyel vagy súlyos kárral fenyegető helyzet esetén, valamint életvédelmi céllal hagyja el lakóhelyét.

A járvány terjedésének csökkentése érdekében újra életbe lépett az ingyenes parkolás, és Budapesten, valamint a megyei jogú városokban helyi tömegközlekedési szolgáltatást végző gazdasági társaság köteles járatsűrítési tervet készíteni a munkanapokon reggel 7 óra és délelőtt 9 óra közötti, valamint délután 15 óra és este 19 óra közötti időszakokra.

A kormány arról is döntött, hogy be kell zárni a szórakozóhelyeket és mostantól a rendezvényeken, sportrendezvényeken, mozikban és színházakban csak minden harmadik széken lehet majd ülni, és kötelező a maszkviselés. Emellett továbbra is kötelező a maszkviselés az üzletekben, a tömegközlekedési eszközökön, a szociális és az egészségügyi intézményekben, a vendéglátóhelyeken stb.

A rendőrség szigorúan ellenőrzi a szabályok betartását, pénzbírságot szabhat ki, és azokat a helyeket, ahol nem tartják be az előírásokat, bezárja.

Tartsák a távolságot!

A közösségi terjedés megfékezése érdekében továbbra is kerüljük azokat a helyeket, ahol zárt térben sokan vannak, lehetőleg tartsuk a szociális távolságot, gyakran és alaposan mossunk kezet. Akinél külföldi tartózkodás vagy egyéb ok miatt hatósági házi karantént rendeltek el, az szigorúan tartsa be.

Bárki, akinek tünetei vannak, az ne menjen közösségbe, hanem maradjon otthon és telefonon értesítse háziorvosát. A védekezés mostani szakaszában különösen fontos a kórházak teljesítőképességének védelme, ezért fontos a védelmi intézkedések szigorú betartása.

Kiemelten fontos az idősek és krónikus betegek védelme. Az időseket arra kérik, hogy fokozottan figyeljenek magukra és tartsák be az általános óvintézkedéseket. A kórházakban és az idősotthonokban látogatási tilalom van érvényben.

Az operatív törzs jelenleg 98 óvodában és 7 iskolában rendelt el rendkívüli szünetet, 78 osztályban és 23 iskolában digitális munkarendet.