Míg az üzletekben négyzetméter alapú korlátozásokat tervez a kormány, addig egy átlagos iskolai tanterem 40 négyzetméteres, ahol 25 vagy akár 35 gyerek van együtt - figyelmeztet a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke, Totyik Tamás, aki szerint így az osztálytermekben nem lehet tartani a biztonságos távolságot, ráadásul a maszk viselése sem kötelező az ATV szerint.

A kormány viszont eltökélt, hogy nyissanak az iskolák: Orbán Viktor miniszterelnök szerdai interjújában mondta azt, hogy a pedagógusok beoltásával erre szükség is van, hogy a szülők visszatérhessenek a munkahelyeikre; Müller Cecília tisztifőorvos szerint attól sem kell tartani, hogy hiába indult el a tanárok oltása, ha április 19-én vissza kell térniük az intézményekbe, mert bár rövid az idő, de az első oltás után is védettséget szereznek a tanárok. 

"Több pedagógust nem szabadna a koronavírus miatt elveszíteni" - idézi a csatorna PSZ alelnökét, Totyik Tamást, aki szerint a kis termekben ez mégis nagy kockázat, nem lehet védőtávolságot tartani, a frissen megkapott oltások pedig nem védenek. Eddig már legalább 69 pedagógus halt meg a járvány miatt-

„2020. augusztus 12. óta javasoljuk a kormánynak a hibrid oktatás bevezetését, alsó tagozatban az osztályok létszámának megfelezését, még így sem tartható be a szociális távolság, de már ez is nagyban csökkentené a kontaktusok számát” - ismertette a szakszervezet javaslatát, ami mellett azzal is érvelt, hogy a jogszabályok szerint az egy tanulóra jutó négyzetméter alacsonyabb, mint a börtönökben fogvatartottak esetében.

A PDSZ szerint az oltás rendben halad, de a szakképzésben dolgozók közül még mindig van, aki nem kapott behívót.

A Szülői Hang Közösség képviselője, Miklós György szerint egy széles körű tesztelés segíthetné az újranyitást, ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a szülők többsége még nincs beoltva, ezért nem kellene erőltetni a visszatérést. Ha a diákok egymást megfertőzik, hazavihetik a betegséget az oltatlan szülőknek.

"Mi azt szeretnénk, hogy éppen aktuális fertőzési adatok alapján olyan időpont legyen kihirdetve, amikor biztosan tudjuk, hogy biztonságos visszamenni az iskolába” – nyilatkozott Miklós György. 

Az ATV kérdésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt közölte, hogy "az iskolák eddig sem voltak járványügyi gócpontok, a kormány ugyanis már a tanév előtt gondoskodott a megfelelő egészségvédelmi szabályrendszer kialakításáról, amelyet az intézmények fegyelmezetten betartottak. Amennyiben valahol mégis megjelent a fertőzés, ott egyedi intézkedéssel haladéktalanul digitális munkarendet vagy rendkívüli szünetet rendeltünk el." 

"Járványügyi kérdésekben a járványügyi szakemberek álláspontját követi a Kormány, nem az egyébként láthatóan mindenhez (is) értő pedagógus szakszervezetekét" - zárták válaszukat odaszólva a kritizáló pedagógusoknak.