Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Rövidesen soha nem látott esetszámot produkál az ötödik járványhullámot uraló omikron koronavírus-variáns, ez pedig nagy teher lesz az egészségügynek - mondta az InfoRádiónak Kacskovics Imre, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára. Ezért azt javasolja, a rizikócsoportokba tartozók kérjék a negyedik oltást.

"Most, a következő hónapban fog kibontakozni az omikron-hullám, vélhetően tetőzni is, ezért kerülni kell a zárt helyeket, így a jacuzzit, az élményfürdőt vagy a szaunát is, amelyek teret adnak a fertőzés közvetlen átadásának. Vannak olyan lehetőségek, amelyek szerint a családok bungalószerűen tudnak pihenni, elkülönülten, lehet ilyenekkel élni, a nagy fertőzési kockázatot vissza kell fogni"

 

- mondta a szakember. 

A védőoltásokról Kacskovics Imre azt mondta, nyújtotta védelem az omikronnal szemben viszont szerinte korlátozott, mert az omikron hatékonyabban tudja kikerülni az oltásokat, mint a delta vagy a korábbi verziók, nagyon jelentős az eltérés az úgynevezett tüskefehérjén, ahol a vírus a sejtet meg tudja fertőzni.

Hozzátette: "Azt is látjuk, hogy a harmadik oltás szükséges ahhoz, hogy az ember ne betegedjen meg a vírustól, és mivel a magyarok viszonylag régen, augusztusban kezdték beadni a harmadik oltást, én jó szívvel ajánlom az időseknek, az immunhiányoknak és az egészségügyi dolgozóknak, hogy a negyedik oltást is érdemes felvenni."

Szerinte pár nap alatt felszalad az antitestszám az oltás után, nem kell a védettségre hetekig várni, vagyis aki a veszélyeztetett csoportok valamelyikébe tartozik, még az omikron-robbanás előtt be tudja magának adatni a szükséges oltást.

Szerdán már napi rekordot döntött az új fertőzöttek száma Magyarországon.