Wikonkál Norbert Miklós a köztévé pénteki műsorában hangsúlyozta, hogy a harmadik oltás felvétele jelenti a megoldást a súlyosabb tünetek megelőzésére, illetve akkor is ajánlott a felvétele, ha valaki már átesett a fertőzésen.

Nem lehet pusztán elővigyázatossággal védekezni a vírus ellen, ugyanis a delta variáns képes egy pillanat alatt bárkit megfertőzni - tette hozzá az orvos.

Mint elmondta: a harmadik oltás annál is inkább fontos, mert az emelkedő fertőzöttségi adatok azt mutatják, hogy a járvány negyedik hulláma akár erősebb lehet mint a harmadik volt.

Az oltás hatékonysága ugyanis 4-6 hónap elteltével csökken, a harmadik adag vakcina viszont felerősítheti a szervezet védekezőképességét - tette hozzá az MTI szerint.