Szakértők szerint a SARS-CoV-2 fertőzéssel járó súlyos betegség és a halálozás alacsony aránya gyermekek és serdülők között, valamint az átvitel megakadályozásának bizonytalansága együttesen azt sugallja, hogy amíg nem áll rendelkezésre elegendő mennyiségű vakcina a tömeges oltásokra, addig nem célszerű a gyermeket előnyben részesíteni. Ugyanakkor helytelen az a megállapítás, hogy a koronavírus-fertőzés gyermekkorban kizárólag csupán egy jóindulatú, ártalmatlan légúti betegség volna - hangsúlyozza a HGYE szakmai összefoglalója.

Világszerte több millió a fertőzött gyermekek száma, több ezer kórházi kezelés és több száz haláleset következik be a gyermekkorban is. A Covid-19 fertőzést követő többszervi gyulladásos reakció (MIS-C) olyan életveszélyes szövődmény, amely kiszámíthatatlanul, az egyébként korábban egészséges gyermekek enyhe vagy tünetmentes SARS-CoV2 fertőzésének lezajlása után hetekkel jelentkezik.

QP | Quality Placement

Hazai adat nem áll rendelkezésre, az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia március végi adatai szerint az Egyesült Államokban a pandémia kezdete óta 3,4 millió gyermek tesztje volt pozitív, ez az összes Covid-19 eset kb. 13 százaléka. A súlyos, hospitalizációt igénylő esetek ritkák, csupán az összes gyermekkori eset 0,8  százaléka igényel kórházi felvételt. Eddig 279 gyermeket vesztettek el az USA-ban, ami igen alacsony, 0,01 százalékos halálozási arányt jelen.

Változást hoztak a mutánsok

Az amerikai adatok ugyanakkor azt mutatják, hogy az újabb variánsok terjedésével a gyermekkori Covid-19 esetek száma drámaian emelkedik. Miután megnyitottak az iskolák, és az ifjúsági sport is újrakezdődött, a jóval fertőzőképesebb B.1.1.7 változat igen gyorsan és széles körben terjed a gyermekek között. Az esetszámok az összes korcsoportban nőnek, de a legtöbb új Covid-19 eset éppen a 10–19 éves gyermekek körében fordul elő, amire eddig nem volt példa a pandémia kezdete óta - idézi az adatokat a HGYE tanulmánya.

Bizonyos adatok arra utalnak, hogy hosszú távon a felnőtt lakosság egyre nagyobb arányban kialakuló védettsége következtében, ha ugyanakkor a gyermekek közül sokan fogékonyak maradnak, várható, hogy idővel éppen ők fognak majd elsősorban és egyre nagyobb százalékban megfertőződni. Egyes szakértői vélemények szerint a Covid-19 idővel lassan gyermekbetegséggé szelídül majd és az influenzához hasonló terjedésére számíthatunk, amelyben a gyermekek elsődleges szerephez jutnak.

Az összefoglaló kiemeli ugyanakkor, hogy némileg ellentmond ennek a véleménynek az az Izraelből származó friss adat, amely szerint a tömeges oltások számának jelentős növekedésével párhuzamosan (közel 2 millió 16 év feletti beoltott személy) az azonos területen élő, még nem oltott 16 év alatti gyermekpopulációban is szignifikáns mértékben csökken a fertőzések száma.

Szerepet játszanak a járvány terjedésében

A HGYE szerint noha úgy tűnik, hogy a gyerekek között jelenleg valóban kisebb a kockázata annak, hogy súlyos állapotba kerülnek, de a fertőzést ők is képesek terjeszteni. A serdülők pedig sok tekintetben már a felnőttekhez hasonlítanak. Nemcsak a heveny betegség lezajlása komolyabb, de a Covid-19 hosszútávú, elhúzódó tünetei is a felnőttekhez hasonló gyakorisággal fordulnak elő ebben a korcsoportban. Egy, az Egyesült Királyságból származó tanulmány adatai szerint a gyermekek 10-15 százalékában még 4-6 héttel a fertőzés lezajlását követően is találtak long-Covid tüneteket.

Ha a serdülők tömeges oltása elmarad, ez idővel igen komoly változásokhoz vezethet a gyermekpopulációt érintő más kórképek tekintetében is. Várható, hogy elsősorban a Covid-19-cel összefüggő másodlagos hatások és betegségek (szívizomgyulladás, krónikus légúti betegségek, depresszió, ADHD, tanulási problémák, evés- és alvászavarok, elhízás, szociális- és magatartászavarok) száma a jövőben jelentősen emelkedni fog - figyelmeztetnek a gyermekorvosok.

Nélkülük nem lesz nyájimmunitás

A gyermekek egyéni védelme mellett rendkívül fontos érv az oltások mellett a nyájimmunitás kialakulásában való szerepük. A Covid-19 elleni nyájimmunitás eléréséhez a lakosság legalább 70-85 százalékának immunissá kell válnia a fertőzéssel szemben, akár korábban lezajlott fertőzés, akár védőoltás következtében. A fejlett országokban a 18 év alatti gyermekek a népességnek átlagosan mintegy 20 százalékát alkotják, nélkülük tehát a nyájimmunitás kialakulása nehezen volna elérhető. Ha az oltással valóban sikerül a vírus transzmisszióját is meggátolni, ez igen jelentős tényező lehet a járvány elleni védekezésben.

Folynak a kísérletek

Jelenleg számos klinikai vizsgálat folyik gyermekek bevonásával, többségében a messenger RNS (mRNS) tartalmú vakcinák alkalmazásával, mint a Moderna (Moderna Biotech) és a Comirnaty (Pfizer-BioNTech). Ezek az oltások nem tartalmaznak semmilyen kórokozót, viszont arra utasítják a sejtjeinket, hogy készítsenek egy olyan ártalmatlan kis darabot a SARS-CoV-2 vírus tüskefehérjéjéből, amely megfelelő immunválaszt alakít ki. A szervezetünk így megtanul küzdeni a valódi fertőzés ellen.

Márciusban a Pfizer-BioNTech és a Moderna is klinikai vizsgálatokat indított SARS-CoV-2 vakcináival már 6 hónapos csecsemőknél, idősebb gyermekeknél és tizenéveseknél egyaránt.

A Pfizer-BioNTech Comirnaty vakcinája az FDA és az EMA sürgősségi felhasználási engedélyével rendelkezik 16 évesnél idősebbek számára. A vállalat február végén zárta le az adatgyűjtést egy 12-15 év közötti serdülők bevonásával végzett vizsgálatába, és már be is jelentették az első eredményeket. 2260 gyermeket vizsgáltak, a gyermekek fele vakcinát, másik fele placebót kapott. A vizsgálat során 18 igazolt Covid-19 esetet regisztráltak, mindet a placebo csoportban, szerencsére egyik eset sem volt súlyos. A vakcinált csoportban egyetlen megbetegedés sem fordult elő, az oltás tehát 100 százalékban hatékonynak bizonyult. (Korábban felnőttek esetén 95 százalékos hatékonyságról számoltak be a második oltást követő 7. napot követően.)

A Moderna március közepén indította el az ú.n. KidCOVE tanulmányt, amely szintén 6 hónapos és 12 év közötti gyermekek körében vizsgálja az oltás hatékonyságát és biztonságosságát placebóval szemben. A Moderna 6750 gyermek bevonását tervezi a vizsgálatba az Egyesült Államokban és Kanadában, 28 napos különbséggel beadott két oltás során életkortól függően két vagy három különböző dózis alkalmazását vizsgálják.

Egy további, még decemberben indított klinikai vizsgálatba 3000, 12-17 év közötti résztvevőt vontak be. Ebben a vizsgálatban egy adag Moderna vakcina hatását hasonlítják össze a placebóval.

Az Egyesült Királyságban az NIH szervezésében 6-17 éves gyermek bevonásával indult el februárban egy, az Oxford/AstraZeneca vakcinájára adott immunválaszt vizsgáló study. A vizsgálatban részt vevő 300 gyermek közül 240-et a SARS-CoV-2 vírus tüskefehérjét kódoló csimpánz adenovírus vakcinával, a kontrollcsoportot képező többi 60 gyermeket pedig, egy már bizonyítottan biztonságos Meningococcus B elleni vakcinával (Bexsero) oltanak be.

Van, ahol már oltják a gyerekeket

Izraelben, ahol a lakosság nagyobb hányadát már beoltották, megkezdték a 12-16 évesek oltását is. Március végéig 600, krónikus alapbetegségben szenvedő gyermeket oltottak be a Pfizer-BioNTech vakcinával, semmilyen komoly mellékhatást nem tapasztaltak. Egy klinikai vizsgálatban hamarosan az 5-11 évesek oltását is megkezdik.

Előrejelzések szerint idén nyáron az Egyesült Államokban is megkezdődhet a 12–16 éves fiatalok oltása. Mivel a 12 éven aluliak számára a vizsgálatok csak most kezdődnek, ezek első eredményei 2021 végére vagy 2022 elejére várhatóak, ennek a korosztálynak az oltása feltehetően 2022 második felében válhat széleskörben elérhetővé. Közülük várhatóan a 6–12 éves korúak kapják meg először az oltást, ezt követően a 2–5 éves gyermekek, majd végül a 2 évnél fiatalabbak.

Az inaktivált teljes vírust tartalmazó Sinopharm vakcinával kapcsolatban 2021 februárjában megjelent egy sajtóhír, amely szerint 3-17 éves korosztályra is kiterjesztik az alkalmazását, azonban a korlátozottan elérhető fázis 1-2 vizsgálatok 6 éves alsó korhatárról számolnak be.

A csecsemők bizonyos fokú védelemben részesülhetnek még az oltás előtt. Tudjuk, hogy amennyiben az édesanyák oltottak, az ő antitestjeik - megfelelően időzített oltás esetén - a placentán át átjutnak a magzatba, és néhány hónapig passzív védelmet biztosítanak a csecsemő számára. Ehhez hozzájárulhat még az anyatejben megjelenő specifikus ellenanyag a szoptatott csecsemők esetén.

 Hazánkban a közeljövőben a 16-18 éves gyermekek Pfizer-BioNTech oltóanyaggal történő immunizálása válhat lehetővé.

Kockázati csoportok

Az Országos Házi Gyermekorvosi Kollegiális Hálózat tagjai már korábban is jelezték az országos tisztifőorvos felé, hogy bizonyos alapbetegséggel rendelkező gyermekek mielőbbi immunizálását kiemelten fontosnak tartanák.

Akiknél mielőbb indokolt az oltás

Ssúlyos elhízás, Down-szindróma, krónikus légzőszervi megbetegedések, cisztás fibrózis, tartós oxigénkezelés,  krónikus szívbetegség, nem korrigált congenitális vitium, krónikus veseelégtelenség, krónikus májbetegség, egyes krónikus neurológiai betegségek, veleszületett és degeneratív anyagcsere betegségek, intézeti elhelyezést szükségessé tevő neuropszichiátriai megbetegedések,  agyi bénulás, diabetes mellitus,  immunszuppresszív kezelés alatt álló krónikus betegek, transzplantációra váró, vagy szervtranszplantáción átesett gyermekek.