Magyarországon elsőként és egyedülállóan kezdték tömegesen kínai Sinopharm vakcinával oltani a 60 éven felülieket anélkül, hogy erre bármilyen ajánlás vagy tapasztalat rendelkezésre állt volna. Több mint  850 ezer magyart szúrtak meg kínai vakcinával, bő 90 százalékuk 60 éven felüli volt. Az oltás hatékonyságát ellenőrző negatív laboreredmények egyre növekvő számára válaszul a kormányzat korábban azt bizonygatta, hogy az antitestek száma és a védettség között nincs szoros összefüggés.

Májusban már nemzetközi - Szerbiából és az Egyesült Arab Emírségekből - származó kutatások szerint is kérdésessé vált a vakcina hatékonysága. Ugyanekkor Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora azt nyilatkozta, hogy saját méréseik szerint a kínai vakcina eddig mindenkinél hatásos volt.

Az érintettek Facebook-csoportot alapítottak, sokan T-sejtes immunválaszt vizsgáló labortesztet is végeztettek, amelyek eredménye jellemzően megegyezett az antitest vizsgálatokéval,  bizonyítva, hogy sokaknál vagy nagyon gyenge, vagy egyáltalán nem alakult ki immunológiai védettség a SARS-CoV-2 (COVID-19) vírus ellen. A csoport levelet írt a miniszterelnöknek, a köztársasági elnöknek, az egészségügyért felelős miniszternek és az országos tisztifőorvosnak is, segítségüket kérve.

A Fővárosi Önkormányzat júliusi antitestvizsgálatának eredménye is azt mutatta, hogy a Sinopharmot kapott budapesti idősek negyede védtelen lehet.

A jelek szerint az állam nem volt süket az elmúlt hetek adataira - írja Koronavírus vakcináció Facebook-csoportot indító Dobson Szabolcs szakgyógyszerész, idézve a Dél-pesti Centrumkórházban a 3., emlékeztető oltásra jelentkezők számára átadott, velük aláíratott tájékoztatót. Ebből ugyanis kiderül,  hogy a Sinopharmmal oltott 60 éven felülieket prioritási szempontból a csökkent immunműködésűekkel egy csoportba sorolják, és ebben a csoportban mRNS vakcinát (Pfizer, Moderna) ajánlanak emlékeztető oltásnak.

Kép: Napi.hu