Az iskolai nyitás azért az alsó tagozatosokkal kezdődik, mert ebben a korosztályban kevésbé fogékonyak a gyerekek a fertőzésre, a tapasztalatok szerint fele akkora volt a fertőzöttek száma, mint a felsőben, nincs szaktanári rendszer, kisebb a fertőzésveszély. Ugyanakkor ebben a korosztályban kevésbé hatékony a digitális oktatás, a gyerekeknek szükségük van a jelenléti oktatásra, arra, hogy a tanító teljes életnagyságban jelen legyen  - magyarázta Maruzsa a nyitással kapcsolatos döntést.
Az óvodákban jelenleg gyerekfelügyelet működik, tegnap az óvodások 11 százalék volt jelen. A helyzet javul, a nyitás után a gyerek a saját csoportjukban, saját nevelőikkel lesznek, ez egy zárt kör, ami viszonylag biztonságos - fogalmazott az államtitkár, megjegyezve, hogy azt kérik az intézményektől, hogy lehetőleg ne összevont csoportokat szervezzenek.
A pedagógusoktól azt kérte, vegyék fel a munkát.

Maruzsa elmondta, sem az óvodai, sem az iskolai jelenlét nem kötelező a járvány miatt, a szülők az intézmény vezetőjének jelezzék, ha a gyerek otthon marad, a vezető igazolt hiányzásként fogja kezelni. A kormány ebből nem csinál politikai kérdést. Arra számítanak, hogy a tanulók nagyobb része részt fog venni a jelenléti oktatásban, de elfogadják, ha lesznek távol maradók is.
Az otthon maradóknak nem lesz online oktatás, a tanárok a tanulmányi rendszerben kiadják majd a feladatokat, amiket a szülők segítségével otthon feldolgozhatnak a gyerekek. A tanároktól nem várható el dupla munka - hangsúlyozta. 
Aki a tanév során 250 óránál többet hiányzik, év végén osztályozó vizsgával zárhatja eredményesen a tanévet.
Az iskolákban és az óvodákban is visszatérnek a szeptembertől érvényes protokollra, kötelező lesz a hőmérsékletmérés, a fertőtlenítés és a távolságtartás.
A minisztériumban és a Klebelsberg Központban is működik majd az ügyeleti rendszer.
Maruzsa szerint mind a Nemzeti Pedagóguskar vezetője, mind a Pedagógusok Szakszervezet örömmel üdvözölte a nyitással kapcsolatos kormánydöntést.

Csütörtöki statisztika

5307 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 736 982 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 256 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 24 521 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 440 498 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 271 963 fő. 9 848 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1 156-an vannak lélegeztetőgépen.

Galgóczi Ágnes, az NNK járványügyi osztályvezetője elmondta, nincs változás az immunizációs programban, a hatóságok csak biztonságos és hatékony vakcinát engedélyeznek használatra. Úgy fogalmazott: 

QP | Quality Placement

"Természetesen megértjük az emberek aggodalmait, de elkötelezettek vagyunk a hatékony vakcinák alkalmazásában."

Galgóczi arra kért mindenkit, a fiatalokat és a várandósokat külön is, hogy aki még nem regisztrált, tegye meg.

Elmondta, a regisztrált idősek több mint 90 százalékát és az aktívak közel felét beoltották már, mindenki megkapja az oltást, aki jelezte az igényét.