Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

György István dezinformációnak minősítette az oltási programmal kapcsolatos híreket, úgy fogalmazott, hogy az a tervek szerint, jól halad.  Elismerte ugyanakkor, hogy a hétvégi kampányoltásra szánt 74 ezer AstraZeneca-vakcinával való oltást felfüggesztették, a regisztráció és az állami adatbázis közötti szinkronizációs problémák miatt. Az érintettek sms-t fognak kapni, amiben elnézést kérnek tőlük. Ezeket az oltásokat későbbi időpontban adják be.

Tegnap 77513 oltást adtak be, ezzel összesen 862953 főre nőtt az oltott személyek száma, 279727 fő már a második adagon is túl van.
Azt mondta, 1,142 millió szúráson vagyunk túl, ez 10,9 százalékos átoltottság, ami ami európai összehasonlításban a 3. helyet jelenti.

A héten több mint 400 ezer oltás beadására kerülhet sor, ebből 114660 Pfizer-vakcina, 40 ezer Moderna-vakcina, 250 ezer Sinopharm-vakcina.

Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár elmondta, április 7-én szeretnék újraindítani az oktatást, ami az óvodák és iskolák nyitását jelenti. Nem több hónapos leállásra készülünk, a védekezés miatt sem az óvodákban, sem az iskolákban nem lesz gyermekfelügyelet, az étkezést biztosítják, az érettségit megtartják. A középiskolai felvételiket lezárják, a szóbeliket pedig szerencsés lenne online megtartani - fogalmazott az államtitkár.

Pénteki statisztika

6369 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 452 547 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 143 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 15 619 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 331 557 fő, de az aktív fertőzöttek száma is 105 371 főre emelkedett. 6 867 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 677-en vannak lélegeztetőgépen.

Müller Cecília országos tisztifőorvos erőteljesen emelkedő adatokról, a zárás szükségességéről beszélt, s elmondta, az elmúlt napon elhunyt 143 beteg közül a legfiatalabb 29 éves volt.

Kiemelte az aktív fertőzöttek számának gyors növekedését, ami néhány napja még  80 ezer körül volt, mostanra 105 ezerre emelkedett. A betegséget jelentős számban az angol mutáns okozza - tette hozzá.

Müller szerint a regisztrált idősek oltása rendben zajlik, nagyon széles rétegről van szó, közel másfél millióan vannak,  de már 432 ezer főnél befejezték a védőoltást és 432 100 év feletti személyt is beoltottak.

A tisztifőorvos szerint örömteli, hogy a decemberi 15 százalékról 42 százalékra nőtt az oltakozási kedv.

Soha nem látott mértékben nő a fertőzések száma, ami az ellátórendszert is rendkívüli mértékben terheli, de a kórházak, a közfinanszírozott ellátás működik - hangsúlyozta.

A kórházakra nehezedő terhelés csökkentése érdekében a járóbeteg-ellátásban is elérhetővé tették a betegség korai szakaszában eredményes faripiravirt. A betegek tájékoztatást kapnak a gyógyszerről, amitől azt várják, hogy korai szakaszban alkalmazva megakadályozza a kórházba kerülést.

Müller Cecília beszámolt egy új biztonsági laboratórium építéséről is, az uniós és kormányzati forrásból létrejövő objektumban a legveszélyesebb kórokozók diagnosztizálására is képes lesznek.