Mára több mint 4 millió ember vette fel az oltás első, több mint 2 millió a második adagot. A lakosság 42 százalékát már legalább az első adaggal beoltották - kezdte mai tájékoztatóját a tisztifőorvos, aki szerint a járványügyi adatok javulása a járványügyi intézkedések mellett főleg a védőoltásnak köszönhető.

A védettségi igazolványról megjegyezte, az nem csak adminisztratív feltétel, hanem rendkívül fontos járványügyi intézkedés. A közösségbe jövő embereknek tudni kell egymásról, hogy védettek - fogalmazott és továbbra is arra biztatott mindenkit, hogy a saját egészsége, a közösség védelme és a szolgáltatások igénybevétele érdekében regisztráljon és vegye fel az oltást. Továbbá mindenkit arra kért, hogy ne hanyagolja el a második adag felvételét, ennek birtokában garantálja ugyanis a gyártó azt a védelmet, ami a leiratban szerepel.

Továbbra is figyelnünk kell egymásra, a járvány nem zajlott le, a koronavírus itt van közöttünk - hangsúlyozta Müller Cecília.

Hétfői statisztika

1219 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 784 111 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 106 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 27 908 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 528 201 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 228 002 főre csökkent. 4872 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 572-en vannak lélegeztetőgépen.

Holnap érkezik 334500 Pfizer-vakcina, ennek egy része a tanárok második körös oltását szolgálja. Az érettségiztető tanárok szombaton kapják meg az oltásukat, akkor is, ha korábban erre más időpontot kaptak.

Magyarországon mindenki ugyanazt a vakcinát kapja másodjára is - hangsúlyozta Müller Cecília, hozzátéve, hogy a kevert oltásokkal még nincs tapasztalat.

Az egyadagos Janssen-vakcinát oltóbuszokra fogják kiszállítani.

Aki nem kapta meg a védettségi kártyát, elektronikus úton, a vakcinainfo.gov.hu oldalról, illetve személyesen a kormányablakokban érdeklődhet  - erősítette meg a korábban elhangzottakat a tisztifőorvos.

Elismételte, hogy a 16-18 évesek már regisztrálhatnak oltásért, amit május 10-től lehet felvenniük. A tajszám nélküli, itt élő külföldiek számára holnaptól lehetséges a jelentkezést.

Ezt mutatják a szennyvízadatok

A szennyvízadatokról kijelentette, a vírus örökítőanyag koncentrációjának csökkenését követően stagnálást észlelni. Budapesten, Debrecenben, Szolnokon nagyon enyhe emelkedést mértek, Egerben, Kaposváron, Pécsen,  Székesfehérváron és Tatabányán pedig  enyhe csökkenést.

Jöhet a még fiatalabbak oltása

A 12-15 évi korosztályokra is engedélyezteti a vakcináját a Pfizer/BioNTech, ezért bizakodóak vagyunk, hogy a fiatalabbakra is kit tudjuk terjeszti az oltást - mondta a tisztifőorvos.

Kérdésre válaszolva Müller Cecília elmondta, aki 12 hétnél hamarabb szeretné megkapni az AstraZeneca második adagját, ott jelezze ezt az igényt, ahol az első adagot megkapta. Az időpontot az oltópont fogja megszervezni, ez azért van így, hogy a 10 ampullás vakcina kibontásakor egyetlen adag se vesszen kárba.

Senki ne hanyagolja el az oltás második adagját - hangsúlyozta.