A koronavírus-járvány miatt a diákhitelezési rendszert is módosította a kormány. Novák Katalin ifjúsági ügyekért felelős államtitkár a héten jelentette be, hogy új kölcsönkonstrukció jelentik meg.

A pénteki Magyar Közlönyben meg is jelent az erről szóló rendelet. Ennek értelmében a jövőben

  • maximum 500 ezer forintos szabad felhasználású - azaz bármire elkölthető - diákhitelt vehetnek fel a diákok a megélhetésük finanszírozásához.
  • a felnőttképzésben részt vevők pedig maximum 1,2 millió forintos kölcsönt igényelhetnek.

A hiteltörlesztést a kölcsönfelvétel után 12 hónap múlva kell elkezdeni, havonta egyenlő részletekben. A törlesztés ideje minimum 1 év, maximum 5 év, erről az érintettek dönthetnek a hitelszerződés megkötésekor. A pénteki rendelet szerint a diákhitel kamatán belül az úgynevezett kockázati prémium fixen 1,5 százalékos, ezt az állam állja. A diákhiteleknek a kamata egyébként eddig is változó volt, a szabad felhasználásúaké jelenleg közel 2 százalék. Az adott időszakra vonatkozó kamat mértékéről a Diákhitel Központ hoz döntést.

Egy másik rendeletben pedig megemelték a szabad felhasználású diákhitel maximális összegét, így az eddigi 70 ezer forint helyett havi 150 ezer forintot kaphatnak a diákok.

A moratórium a meglévő diákhiteleket is érinti

Másik oldalról érinti a diákhitelezést a március közepén bevezetett fizetési moratórium. Vagyis akik a korábban igényelt diákhitelüket fizették, azok december végéig felfüggeszthetik a törlesztést. A moratórium automatikusan vonatkozik minden érintettre, nem kell külön kérni a felfüggesztést.

A rendszert működtető Diákhitel Központ tájékoztatója szerint egyébként, ha valaki tudja fizetni december végéig a törlesztést, akkor ezt megteheti, a moratórium ideje alatt beérkező törlesztéseket elszámolják. A moratórium ideje alatt vállalt önkéntes törlesztéshez sem kell külön nyilatkozatot tennie az érintetteknek.