Ma reggel tanácskozott az operatív törzs és döntéseket is hozott - kezdte tájékoztatóját Orbán Viktor. Ezelőtt 12 napja hirdettük ki a rendkívüli jogrendet, mert úgy döntöttünk, hogy várakozás helyett rögtön felvesszük a küzdelmet, amit a szokásos jogszabályok keretei között nem tudunk megszervezni, ezért volt szükség a rendkívüli jogrendre - fogalmazott kormányfő.

Négy harcéteren kell helytállni, katonai, rendőri, egészségügyi és gazdasági védekezés van. A csoportos fertőzések szakaszában vagyunk, és gyorsuló lépésekkel közeledünk a tömeges szakasz felé - mondta Orbán Viktor.

Hétfőre újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 167-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma és újabb idős, krónikus betegségben szenvedő férfi hunyt el.

A 167 fertőzöttből 108 hordozó, akik nem mutatnak tüneteket. 27 beteg, 9-en vannak súlyos állapotban - mondta Orbán Viktor.

A tényleges fertőzöttek száma sokkal több, különböző szakértői csoportokat felkértek ennek megbecslésére, de olyan nagy a szórás a számokban, hogy nem teszik közzé.

Az egészségügyi kapacitásokról a következőket mondta a kormányfő:

Orvosi maszkból 1,5 millió van, napi 25 ezret gyártunk, a héten ez 80 ezerre nő.
Speciális maszk 129 ezer darab

Gumikesztyű 20 millió pár.

Védőruha 170 ezer darab

Lélegeztetőgép 2560 darab áll rendelkezésre.

Fürkészeket és portyázókat küldtünk ki a világ minden részére, a kereskedők és a diplomaták is dolgoznak. Nyugaton mindenből hiány van, beszerezni keleten lehet. Óriási tételeket kötöttünk le, a szállítmányok folyamatosan érkeznek, több mint tíz repülőgép szállítmányt várunk

- fogalmazott Orbán Viktor.

Az egészségügyi ellátórendszer kapacitásairól a kormányfő elmondta, Magyarországon 66 906 kórházi ágy van, ezt további 252 tábori ágyat tudnak munkába állítani szükség esetén.  A 65 év alatti orvosok száma 19 431 fő, rezidens 4 312 fő, az utolsó éves orvostanhallgatók száma pedig 690 fő, így 24 643 az orvosi szolgálatra bevethető emberek száma.

A 65 évesnél fiatalabb egészségügyi szakdolgozók száma 105 ezer.

Ezeket az adatokat az orvosi kamara, az államkincstár és a Nemzeti Népegészségügyi központjának adatbázisából nyerték.

Az operatív törzs döntése szerint holnap reggeltől minden intenzív ágy mellett dolgozó orvos és ápoló speciális maszkot kap, azokat, akik nem az intenzív ellátásban gyógyítanak, illetve  a koronavírus-gyanúval beszállított betegeket sebészi maszkkal látják el.

Hosszú védekezésre kell számítani, az eszközökre is hosszan lesz szükség

- hangsúlyozta Orbán Viktor.

A bevethető, 65 év alatti egyenruhások számát is részletezte:

  • tiszt,  tiszthelyettes 70 275 fő
  • fegyvertelen, de tapasztalt önkéntes 46 573,
  • rendfenntartásra összesen 139 684 fő áll rendelkezésre.
Így áll a katonaság:
  • hivatásos katona 23 950
  • tartalékos 9 381
  • öt éven belül leszerelt 10 689 fő
  • összesen 43 980 fő

A gazdaság, a munkahelyek védelmében tett további bejelentések:

  • A taxisok után további 81 ezer kisvállalkozó kap átmeneti mentességet a kata megfizetése alól, közöttük fodrászok, szépségápolással, testedzéssel, járóbeteg-ellátással,  vízgáz-szereléssel, épületasztalos munkákkal foglalkozók. Az ezzel kapcsolatos, a részleteket tartalmazó rendelet ma este megjelenik.
  • A március 1- előtt keletkezett kata tartozások megfizetésére az érintettek haladékot kapnak a veszélyhelyzet utáni negydévre.
  • Mentességet kapnak a magyarországi médiaszolgáltatók a kieső reklám bevételek miatt az adóbefizetésre.
  • Felfüggesztették a kilakoltatásokat és lefoglalásokat.
  • Felfüggesztették az adóvégrehajtást.
  • A veszélyhelyzet alatt lejáró gyes-gyed jogosultságokat meghosszabbítják a veszélyhelyzet idejére.

Lakatos Tibor rendőrezredes a kijárási tilalommal kapcsolatos újságrói kérdésekre azt mondta, az operatív törzs folyamatosan értékeli a kialakult helyzetet, számba veszi az erőforrásokat, amivel szükség esetén be tudják tartani ezeket az intézkedéseket, amelyeket ha bevezetnek, akkor hosszú távra fognak szólni. Ezért alaposan mérlegelni kell.

Ha tömeges fertőzöttség miatt gócpontok alakulnak ki,  akkor korlátozni kell az állampolgárok mozgását, úgy, hogy az arányban álljon a  megelőzéshez szükséges tevékenységgel - mondta Lakatos Tibor.

A csoportos megbetegedések szakaszában vagyunk, amikor közösségben, személyes érintkezések útján terjed a fertőzés. Magyarországon is már bárhol jelen lehet a vírus. A tömeges fertőzés lelassításához nagyon fontos, hogy az idősek, a diákok, a külföldről hazatértek, és aki teheti, az maradjon otthon, és mindenki tartsa be a szabályokat és az ajánlásokat.

Ma 30 ezer védőruha és 80 ezer orvosi maszk érkezett repülővel Kínából, a készletből elsősorban az egészségügyi dolgozók kapnak.

Kezdődik egy újabb, időseket célzó kampány, ehhez kitettek egy plakátot, amit bárki letölthet, kinyomtathat, amivel az időseket tudják figyelmeztetni.