A Bank of America elemzőinek becslése szerint idén mindössze 0,8 százalékkal nőhet majd a magyar gazdaság, a járvány kitörése előtt még 2,5 százalékos bővülést vártak. Ezzel az 1,7 százalékpontos előrejelzés csökkentéssel azonban még mindig Magyarország járt a legjobban, a régióban a legnagyobb visszaesést a korábban várthoz képest Románia fogja elszenvedni. Ott ugyanis korábban 2,3 százalékos bővüléssel számoltak, most azonban már 0,3 százalékos visszaesésre számítanak.

A folyamatos leállások, karanténintézkedések miatt a bank szakértői 1,7 százalékos visszaesésre számítanak az eurózónában, meg kell azonban jegyezni, hogy a Raiffeisen Bank elemzői ennél jóval nagyobb, a 4 százalékot is elérő GDP csökkenést vizionáltak a napokban, a Morgan Stanley és a Capital Economics szakértői ennél is drasztikusabb visszaesést tartottak alapesetben valószínűnek.

Megjegyzik, a régió jegybankjai is sokat tettek eddig a kedvezőtlen hatások tompítása érdekében a kamatcsökkentéseken túl is. A lengyel jegybank például kvantitatív lazításba kezdett, az MNB pedig likviditási fröccsel segítette az ország pénzügyi rendszerét. Úgy vélik, a monetáris politika részéről további lépések várhatók, s az irányadó kamat alsó szintjét Csehországban 0,75, Lengyelországban 0,5, Romániában 1 százalék körül érheti el, míg a magyar Bubor 0 közelébe eshet. Eközben a kormányok is hatalmas élénkítőcsomagokat jelentettek be, amelyek jellemzően a GDP 2-3 százalékának megfelelő összegekről szólnak.

A bank szakértői szerint azonban azonban az, hogy sikerül-e elkerülni egy gazdasági válságot elsősorban azon múlik, hogy jól kezelik-e az egészségügyi válsághelyzetet, lokálisan és globálisan egyaránt. E miatt a bank mostani előrejelzése nagy lefelé mutató kockázatokat tartalmaz, de van esély arra is, hogy a felvázoltnál enyhébb lesz a lefolyás.

A régió gazdaságainak erős belső fundamentumai a jelenlegi válsághelyzetben keveset segítenek. Ennek oka, hogy a Bank of America megítélése szerint a szóban forgó országok kormányai a járvány viszonylag korai fázisban döntöttek a helyi aktivitást erősen korlátozó intézkedések meghozataláról. Erre utal szerintük, hogy az iskolabezárásokat a kormányok még akkor rendelték el, amikor viszonylag alacsony, két számjegyű tartományban volt az esetszám (igaz, az elvégzett tesztek száma és az esetszám közötti összefüggést az elemzés nem vizsgálta). A rendkívüli intézkedésekre és a határok lezárására pedig már akkor sor került, amikor a regisztrált esetek száma nem nagyon lépte át a 100-at.

A Bank of America szerint annak, hogy a magyar gazdaságot érintheti a legkisebb mértékben a járvány okozta visszaesés több oka is van. Egyrészt a Fidesz-kormány eléggé elkötelezettnek tűnik abban, hogy az ország növekedése 2 százalékkal meghaladja az eurózóna átlagát, s ehhez egyelőre megfelelő eszköztárral is rendelkezik. Másrészt az elemzés kiadásakor a regisztrált esetek száma Magyarországon volt a legalacsonyabb a régióban.

A magyar gazdaság szerkezetéből is az következhet, hogy kevésbé lesz rá káros hatással a szociális és gazdasági tevékenységek drasztikus korlátozása. Az elemzők gazdasági ágazatokként megvizsgálták, hogy melyiket milyen mértékben érinti a járvány és azok mekkora mértékben járulnak hozzá az adott ország nemzeti össztermékéhez. Ez alapján úgy tűnik, hogy a magyar gazdaságban alacsonyabb a többihez képest a legerősebben érintett és részben érintett szektorok aránya. Nem nagy, néhány százalékpontnyi az eltérés, de ehhez jön még, hogy viszont a magyar gazdaságban a régió többi országához képest nagyobb a gyógyszeripar hozzájárulása a GDP-hez, amelyet viszont felpörget a jelenlegi helyzet.