Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a minap tudományos áttörésként értékelte egy új gyógyszerről, a dexametazonról szóló brit jelentést, ám szerte a világban már a szkeptikus orvosok is megszólaltak a szerrel kapcsolatban; Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem virológus professzora szerint ez teljesen természetes.

A világon a már meglévő gyógyszerkincs újrahasznosítását végzik most, vagyis a kutatók a patikákban kapható gyógyszerkészítményeket is tesztelik, hogy hatásosak lehetnek-e a koronavírussal szemben. "Minden új eredmény pozitív lehet, hiszen minden, ami a vírus terjedését lassítja, a betegség lefolyását enyhíti, életeket menthet meg" - mondta a virológus.

Magyarországon is folynak a kutatások. "Több mint 400 hatóanyagot tesztelünk jelenleg is, ezeknek közel 60 százaléka már tesztelt. Nyilván akkor lesznek megalapozott eredményeink, ha a kísérletek többször is ugyanazt az eredményt adják, de azt kell mondanom, hogy a tesztelt anyagok között van olyan, amely igen jelentősen csökkentette a vírus replikációját" - tette hozzá.