Első körben várhatóan a négyszáz négyzetméternél kisebb alapterületű, jelenleg zárva tartó boltok nyithatnak újra a májustól esedékes enyhítési folyamat során, míg a fokozatosság elve szerint a hónap közepéig a vendéglátóhelyek, nyitott teraszok következhetnek, pünkösdig pedig a szálláshelyeknek is lehet esélyük az újranyitásra az országban - írja a kormányzati infókhoz általában első kézből hozzáférő lap. Úgy tudják, hogy május második felére már a plázákban lévő boltok is újranyithatnak, például a jelentősebb bútor- és sportszeráruházak.

Ha a járványhelyzet valóban a várakozásoknak megfelelően alakul, akkora bő másfél hónapos leállást kell túlélniük azoknak a kisebb kereskedőknek, akik nem tudták értékesíteni a szezonális készletüket akár a ruha, cipő, játék vagy más árukörökben. A turizmus újraindulásában viszont csak részleges kárenyhítést jelent majd a korlátozások lazítása: a belföldi turizmus kezdődik majd csak meg. Az éttermeknél a tervek szerint a helyben fogyasztásra külön előírások lesznek: szabályozzák, hogy vendég lehet egyszerre a helyiségekben, valamint az asztaloknak is 1-1,5 méteres távolságra kell majd lenniük egymástól. Az is elképzelhető, hogy bejelentkezéshez kötik az éttermek látogatását.

A lap úgy tudja, hogy a nagyobb rendezvények, vásárok, fesztiválok megtartásáról a nyári hónapok előtt még biztosan nem lesz szó.

Arcmaszkot várhatóan nemcsak a vásárlóknak, de turistáknak is viselniük kell majd, sőt a kereskedelmi egységek, szolgáltatók másokkal közvetlen kontaktusba kerülő alkalmazottainak is használniuk kell ezeket, például a pincéreknek, eladóknak is. Ez illeszkedik abba a korábban kiszivárgott forgatókönyvbe, hogy kötelező lehet az országos maszkviselés.

Változhat a boltok nyitvatartási ideje is, mert az internetes kereskedelem túlfeszült az elmúlt időszakban. Felmerült, hogy az egységes szabályt az önkormányzatok a helyi viszonyokhoz igazíthatják. A nyugdíjasokra vonatkozó vásárlási időszak várhatóan hatályban marad, hétköznaponként 9-12 óráig járhatnak majd a boltokba.