Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A vendégeknek nem kell maszkot viselniük a zárt vendéglátóhelyeken és a játszótereken sem - idézi az Index a Magyar Közlönyben megjelent új rendeletet, amely eltörli a kijárási korlátozásokat Pest megyében és módosítja a járványügyi szabályokat.

A jogszabály szerint a vendéglők és éttermek belső, zárt részei is megnyílhatnak, az ott dolgozóknak a vendégek által látogatható területen kötelező a maszkviselés, a vendégeknek nem. Ugyanakkor a védőtávolságot - 1,5 métert - tartani kell majd a vendéglátóhelyeken mindenkinek.

A cikkből kiderül azt is, hogy Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón kifejezetten ösztönözte a maszkviselést. A kancelláriaminiszter azt mondta, megengedett lesz a tartózkodás az éttermek, kávézók, cukrászdák belső, zárt részében, és arra kérik az embereket is, hogy viseljék a maszkot, tartsák be a megfelelő védőtávolságot. Ugyanakkor csak ez utóbbira, valamint a dolgozók maszkviselésére írtak tehát elő kötelezettséget.