A csütörtökön indított regisztrációs oldalt terheléses támadás érte, több mint 600 ezren próbálták lekérdezni, ezért büntetőfeljelentést tettek a Nemzeti Nyomozóirodánál - mondta Kiss Róbert rendőr-alezredes az operatív törzs sajtótájékoztatóján.

Így oltják majd be a tanárokat

QP | Quality Placement

A digitális oktatás jól működik - mondta Maruzsa Zoltán köznevelését felelős államtitkár. Az ügyeletet helyszínenként átlagosan 4,4 gyerek vette igénybe. A középiskolai felvételik lezárultak, a végső eredményekre még egy hónapot kell várni. A tantermen kívüli digitális munkarend eredetileg április 7-ig tartott volna, de ezt ki kell tolni kis mértékben. A regisztrált óvodai, bölcsődei és iskolai dolgozók oltását is elrendelik, első körben a március 24-ig regisztráltakat oltják be. A többieket arra kérik, hogy regisztráljanak március 29-én éjfélig, ha így tesznek, a húsvét utáni héten is beoltják őket. A köznevelésben dolgozók 55 százaléka, 102 ezer fő regisztrált eddig, közülük 20 ezren kaptak eddig oltást.

Azok, akik később regisztrálnak, már nem fognak tudni a kampány keretén belül, soron kívül oltáshoz jutni. Az intézményeknek fel kell tölteniük a dolgozók taj-számát egy központi rendszerbe, az alapján fogják kiosztani az oltásokat. Az első körben a már regisztrált köznevelési dolgozókat a jövő héten beoltják még húsvét előtt a regisztrációhoz tartozó kórházi oltópontokon. Az érintettek sms-t kapnak majd. A második körben a március 24-ig nem regisztrált köznevelési dolgozók, a szakképzésben és bölcsődékben dolgozókat oltják be a húsvét utáni héten szintén a kórházi oltópontokon.

Indokolt a szigor fenntartása

A járványügyi adatok indokolják a szigorú védelmi intézkedések fenntartását. Az elmúlt 24 órában 11 265 új fertőzöttet azonosítottak, elhunyt 275 beteg. Kórházakban 11 823 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 1480-an vannak lélegeztetőgépen - ismertette a friss adatokat Müller Cecília országos tisztifőorvos. Átlépte az aktív fertőzöttek száma a 200 ezret (202 799).

Müller Cecília arra kért mindenkit, hogy oltassa be magát. 1 millió 803,5 ezer fő kapta már meg az első védőoltását, és csaknem 600 ezren a másodikat is. Az egészségügyi személyzet nagyon fáradt már, a lakosságnak segítenie kell azzal a munkájukat, hogy próbáljon meg ne megfertőződni. Jó lenne, ha a harmadik hullám elérné a tetőzést, ahonnan lefelé mennek a számok. A 65 év fölöttiek 70 százaléka kapott már oltást, a lakosság 18 százalékánál tartanak, de még mindig nincs elég vakcina.

A várandósok számára új ajánlás készült, ez a csoport különösen magas kockázatúnak minősül. Több klinikai vizsgálat zajlik az oltásokkal kapcsolatban, harmadik fázisúak, és közben a tapasztalatok is gyűlnek a különböző országokban. A várandósoknál számos körülményt kell mérlegelni. A munkahelyük, alapbetegségük alapján többletkockázatúnak minősülő kismamák számára ajánlják a védőoltás felvételét. Az ajánlás szerint egyelőre csak Modernával és a Pfizerrel oltják a kismamákat, ezekkel kapcsolatban gyűlt össze elegendő tapasztalat. A többi vakcinával kapcsolatban nincs elég tapasztalat. A várandósság 12. hetét követően adják be az első vakcinát, a másodikat pedig a szülés után. A kismamáknak regisztrálniuk kell, ha oltást szeretnének.

Húsvéti jótanácsok Müller Cecíliától

Az országos tisztifőorvos arra kér mindenkit, hogy kész bevásárló-listával induljon a boltba, kerülje a tumultust, használják a maszkot, a fertőtlenítőszereket. Az alapvető higiénés szabályokat tartsák be, használják a csipeszeket, zacskókat az áruk megfogásához. Azzal a kézzel, amivel az árut megfogták, ne fogják meg a készpénzt. Ha hazaértek az áruval, azt mossák meg. A sorban tartsák a távolságot, legyenek türelmesek.

Az emberek D-vitamin-szükséglete már a végét járja, kirándulások során viszont a kevésbé népszerű helyekre menjenek, ahol nem találkoznak más háztartásokkal. Kültéren is viselni kell a maszkot orrot is eltakaró módon, a kezet pedig zsebben is tartható fertőtlenítő szerekkel fertőtleníteni kell. Fegyelmezetten és türelmesen kell viselkedni, ezzel segíteni lehet az ápolókat, orvosokat, terhet lehet levenni az egészségügyről, amivel emberéleteket lehet megmenteni.